Városlista
2024. december 3, kedd - Ferenc

Hírek

2011. December 02. 15:01, péntek | Helyi

Egészségügyi Szakdolgozók IX. Tudományos Napja

Egészségügyi Szakdolgozók IX. Tudományos Napja

Intézményünk névadójának emlékezetére – Borbála napkor – idén immár kilencedik alkalommal rendezték meg a szakdolgozók tudományos napját.

A 2002-ben induló kezdeményezés célja, a mind teljesebb szakmaiinformációszolgáltatáson túl, hogy a résztvevők megismerjék az egészségügyi ellátás működését érintőaktualitásokat, a szakellátás aktuális kérdéseit, a szűrés, diagnosztika és terápia legújabb technikáit. Jogszabályteszi kötelezővé az egészségügyi szakdolgozók rendszeres továbbképzésen való részvételét, azonban a dolgozókszakmai ismereteinek bővítése egyben munkáltatói érdek is. A helyben biztosított kreditpontos rendezvényenszerzett ismeretek, tapasztalatok a gyakorlatban hasznosulva az intézményben folyó szakmai munkaszínvonalának további emelését, a még eredményesebb betegellátást szolgálják. Valamennyi előadás önállószakdolgozói kutatásokon alapult, és az új kihívásoknak megfelelő, előremutató gondolatokat tartalmazott.Az új ápolási-gondozási eljárások, protokollok bevezetésével, valamint az egészségügyi szolgáltatásokátalakításával járó nehézségek bemutatásával képet kaphattunk az egészségügyi ellátás különböző szintjeintevékenykedő szakdolgozók munkájáról. A minden évben megújuló tartalommal megtöltött fórum már nemcsaka megyében dolgozók szakmai találkozója, hanem az ország számos kórházából érdeklődésre számot tartórendezvénnyé nőtte ki magát, mára a gyógyítás az ápolás közös platformján létrejövő műhellyé vált.„Ezidáig minden évben résztvettem, csak más-más minőségben a rendezvényünkön.– számol be tapasztalatairólFerencz Zsuzsanna a III. Belgyógyászati Osztály vezetője. – Az első években hallgatóként tőlem távoleső területek érdekes szakmai témáiról, sikereiről, tapasztalatairól, különböző szakterületek újdonságairólértesültem. Ez által az új információk birtokában – a saját területemen (Belgyógyászat Nephrológia,Diabetológia, Bőrgyógyászati, Angiographia és Toxicológiai profi l) alkalmazni tudtam, munkatársaimnakés betegeinknek átadhattam a hallottakat. (Például: dietetikai előadások). Ezen tapasztalatokból merítve akövetkező években társszerzőként és előadóként vettem részt a konferencián. Olyan témákat választottunkprofi ljainkból, amit a társszakmák felhasználhattak, mindennapjaikban találkoznak ezekkel a megoldásraváró feladatokkal. Pl.: cukorbetegek gondozása, bőrgyógyászati elváltozások kezelése, sebkötözés, öngyilkoshajlammal bíró páciensek felismerése, vesebetegek szűrővizsgálata. Az utóbbi 3 évben üléselnökként vettemrészt a tudományos konferencián. Nagy megtiszteltetés ennek a tisztségnek a betöltése, mert úgy gondolom, aszervezők eddigi tevékenységem elismeréseként bízták rám ezt a feladatot. E feladatnak megfelelni azt jelenti,hogy az előadások értékelése széles szakmai, elméleti és gyakorlati ismereteket feltételez, aminek igyekszemeleget tenni.Idén összesen 13 előadás hangzik el, két szekcióban. Nagy öröm minden évben találkozni azokkal amunkatársakkal, akikkel a napi munka nem teszi lehetővé ezt. A szünetekben egy-egy érdekes téma továbbimegbeszélése folytatódik. E konferencia tehát lehetőséget teremt a szakmai és emberi kapcsolatok ápolására.Megragadnám a lehetőséget, hogy emlékezzünk a Tudományos Nap alkalmából arra a személyre, akinek a neveszorosan kötődik ehhez a rendezvényhez. Bereczki Jánosné, Valikára aki sajnos már nem lehet közöttünk.Kitartó munkája, hivatása iránt érzett mély tisztelete, alázata hívta életre 9 évvel ezelőtt ezt a rendezvényt.Remélem látja és elégedett, hogy sikeresen folytatjuk megkezdett munkáját.Az egész nap folyó előadásoknak és a mintegy 250 résztvevőnek a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájaadott otthont. A konferencia fővédnöke Popovics György a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke.A rendezvényt dr. Kovács József főigazgató nyitotta meg, ünnepi beszédet mondott dr. Schwarcz Tiborfőorvos. Az Egészségügyi Szak- és Továbbképzési Bizottság minősítése alapján, hét kreditpont megszerzéséread lehetőséget a Egészségügyi Szakdolgozók IX. Tudományos Napján való részvétel.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 01. 11:59, vasárnap | Helyi

TÖRT ÉS ZÚZOTT AZ ÜZLETBEN

A tatabányai rendőrök elfogták a 35 éves helyi férfit, aki ellen büntetőeljárás indult.

2024. November 26. 08:01, kedd | Helyi

Női kézilabda Eb-felkészülés - Tóth Nikolett szerint nagy dolgokra hivatott a válogatott

Az újonc Tóth Nikolett szerint nagy dolgokra hivatott a magyar női kézilabda-válogatott a jövő csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

2024. November 08. 07:51, péntek | Helyi

Szálló por - Az ország több pontján is veszélyessé vált a levegő minősége

A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adat

2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi

K&H: indul a „pénztanárok” versenye

a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok