Hírek
2012. Március 20. 11:31, kedd | Helyi
Tanácskoztak a kistérségi óvodavezető
![Tanácskoztak a kistérségi óvodavezető](/external/image_cache/b/8/5/b850468d778713327a5ca10d2f09c110.jpg)
A szomori óvoda látta vendégül a kistérség kilenc településének óvodavezetőiből álló munkaszervezetet.
Az ülés során a vezetők, a kistérségen belül működő óvodák szakmai együttműködésről és egymás munkájának segítéséről egyeztettek.
A találkozón Nagy György, Szomor község polgármestere is részt vett, aki az ülés elején köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a település történetét, főbb látnivalóit. A köszöntőt követően Kovács Imréné, a szomori óvoda vezetője bemutatta a nagy múltra visszatekintő óvoda történetét, programjait, a helyi sváb óvodai hagyományőrzés fő sajátosságait. A találkozó fő témája a pedagógus attitűdök, szerepek változásai és a szervezetfejlesztés lehetőségek a köznevelési törvény tükrében volt, melyről dr. Benedek István egyetemi tanár, pedagógiai szakértő tartott előadást az intézményvezetőknek. A szakértő gyakorlatias előadása során az intézményvezetőknek a szakmai ismeretszerzés mellett lehetősége nyílt a témát érintő kérdésekben való tájékozódásra, valamint az óvodai nevelést érintő fő problémák gyakorlati megoldási módszereinek feltérképezésére. Az óvodavezetők nagy örömmel fogadták az előadást és azt, hogy a kistérségi munkaszervezet keretein belül, ezen új ismeretszerzési lehetőség is megvalósulhatott. A találkozó második felében a nemzetiségi óvodák aktuális kérdéseiről-helyzetéről egyeztetek a kistérségi óvodavezetők. Az egyeztetés végén a munkaközösség tagjai megállapodtak abban, hogy a soron következő ülést májusban, a várgesztesi óvodában tartják.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.