Hírek
2015. November 20. 09:57, péntek |
Helyi
Forrás: kemma
2,5 milliós szájsebészeti csontfúrót kapott a Szent Borbála fogászata
A Becton Dickinson tatabányai üzeme újabb korszerű berendezést adományozott a kórháznak.
Ezúttal egy két és félmillió forint értékű szájsebészeti csontfúró berendezést, illetve egy folyadékszívó gépet kapott a fogászati osztály.
Dr. Lőke János főigazgató megköszönte a Becton Dickinson (BD) tatabányai gyárigazgatójának az újabb segítséget. Mint mondta, ez már a negyedik alkalom, amikor a gyár adománnyal segíti az egészségügyi intézményt, amely azért is kiemelkedő, mert a BD a kórháznak ajándékozott egyetlen berendezést sem gyártja, hiszen az üzem a gyógyszeripari eszközök előállításával foglalkozik.
Vecsernyés Csaba gyárigazgató szerint a két intézmény missziója azonban közös, a tevékenységük eltér ugyan, de egyfelé mutat. Hozzátette azt is, hogy az adománnyal a cég minden dolgozója nevében tiszteletét fejezi ki a kórházi dolgozók munkája iránt.
Dr. Mosonyi Ferenc szájsebész főorvos is örömmel fogadta, hogy a fogászati eszközállomány valóban hasznos berendezéssel bővült. Elmondta, hogy ebben az évben csaknem ezer csontműtétet hajtottak végre a meglévő géppel. Az új csontfúró kihasználtsága tehát – sajnos – garantált.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
