Hírek
2013. Augusztus 10. 13:32, szombat | Helyi
XV. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál
Az értékek védelme, a hagyományok őrzése külön-külön és együtt is jellemzi Kocs település vezetőit és lakóit. Még szűkebb hazánkban is csak kevesen ismerik ennek a szorgos emberek lakta falunak a múltját
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Kocson a Kocsitoló Fesztivált. A helyi önkormányzat és a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás közös rendezvénye három napon át tartott.
A péntek a sport- és zenekedvelőknek, valamint a kulturálódni vágyóknak egyaránt kedvezett: focitorna, hangverseny, koncert és kiállítások várták az érdeklődőket. Balogh Róbert fotóit, Sebestyén Lajos festményeit, Vass Henrik fafaragó alkotásait, valamint a Kocsi Hímző Szakkör munkáit egy helyütt, a faluházban tekinthette meg a nagyérdemű.
Ezt követően Kocs kincsei is „előkerültek” a tatai Kuny Domokos Múzeumból. A komolyzenei vona-lat Tóka Szabolcs orgonaművész képviselte, a „radikális rockban” kedvüket lelőket A Fehér Virágok együttes, míg a retro discóra mozdulókat Dj. Tom Tailer szórakoztatta.
Ekképp hangol(ód)tak a község lakói és vendégei a szombat leginkább várt programjára, a kocsi-toló versenyre. A név kötelezte a helyieket, akik nem is vallottak szégyent – a férfiak tizenhatos mezőnyében egyik csapatuk a negyedik, másik a hetedik helyen végzett –, ám az 1800 méteres, embert próbáló szakaszt a tatai polgármesteri hivatal kötelékébe tartozók teljesítették a leggyorsabban. Az ezüstérem a fővárosi Tolvajtempó birtokába került, míg a Hegylakók, azaz a tardosiak végül a harmadik helyet szerezték meg. A gyengébbnek mondott nem képviselői is bizonyítottak: mindkét helyi alakulat teljesítette a 900 méteres távot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
