Hírek
2015. Október 13. 09:48, kedd | Helyi
15 fiatal vett részt a programban Környén
![15 fiatal vett részt a programban Környén](/external/image_cache/3/e/0/3e03b51b4179abe437f18b4fe23c29d5.jpg)
Tizenöten vettek részt a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes ifjúsági akció keretein belül a Környén szervezett munkákban szombat délelőtt.
A fiatalok egy része a református temetőben végzett környezetszépítési munkálatokat, egy másik csoport pedig a régi fogorvosi rendelőben nagyjából másfélezer könyvet rendszerezett.
A feladatok elosztása, helyszínek, találkozási pont ismertetése mellett ilyen tudnivalók voltak olvashatóak a közkedvelt közösségi portál „72 óra kompromisszumok nélkül” elnevezésű esemény rögzített bejegyzésénél: Mit adunk mi? Innivalót, szendvicset, csokit, sapkát. Mit hoztok ti? Magatokat, önzetlen munkakedvet, megfelelő ruhát. A virtuális térben Popovics Milán a környei Polgárőr és Tűzoltó Egyesület ifjúsági tagjainak sorában „toborzott” sikerrel, s Nagy Péter református tiszteletes, az akció megyei koordinátora hívó szavára is érkeztek szombat délelőtt az önkéntesek, s nemcsak helyből, még Kecskédről is. Így alakult ki az a 15 fős csoport, amely kétfelé válva végezte a teendőket. A református temetőben a fiúkra környezetszépítés, burjánzó bokrok nyesése, kivágása, elszáradt növényzet eltávolítása, gereblyézés, tereprendezés várt, a lányok pedig Nagy Péterné tiszteletes asszony közreműködésével a temetőkert térképének adatait aktualizálták nyughelyek szerint.
A régi fogorvosi rendelőben megközelítően 1500 könyvet rendszerezett tartalom alapján négy fiatal. A könyveket Dr. Laub József (†), Környe díszpolgára hagyatékából ajánlotta fel az örökös májusban a Művelődési Háznak és a Könyvtárnak, s átmenetileg a rendelőben találtak új otthonra. A mostani tematikus rendezés segítségével januárban a remények szerint új gazdákra is lelhetnek, mivel a számtalan szépirodalmi műből, regényből, szakács- és útikönyvből, ismeretterjesztő kiadványból a Magyar Kultúra napjához kapcsolódóan vásárt tervez a Művelődési Ház.
A katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen szervezett országos ifjúsági akció célja, hogy népszerűsítse az önkéntességet, és felhívja a figyelmet, hogy együtt, összefogva, nagy dolgokra vagyunk képesek, és sokat tehetünk környezetünkért, és másokért.
A 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus ifjúsági akció évről-évre nagyobb támogatást és népszerűséget kap: idén több ezer fiatal végez ezen a hétvégén országszerte, s végzett Környén is önkéntes munkát, amiért köszönet illeti a szorgos kezű résztvevőket és szervezőket!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.