Hírek
2018. Április 11. 13:36, szerda |
Belföld
Forrás: mti
21 évvel ezelőtti emberölési ügyet derítettek fel Békésben
Egy 21 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság gyanúsítottját azonosította a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság,
amely jövő hétfőn nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt vádemelési javaslattal továbbítják az ügyet a megyei főügyészséghez.
Kis Péter, a megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és Tóth Csaba, a bűnügyi osztály vezetője az ügyről szerdán, Békéscsabán tartott sajtótájékoztatón elmondta, a jelenleg 51 éves, Békés megyei férfi 1997. január 1-jén rablási szándékkal tört be egy békéscsabai, Orosházi úti raktárépületbe, egy ott dolgozó barátjától ugyanis tudta, hogy rendszeresen nagy mennyiségű készpénzt tartanak a helyszínen. Egy maroklőfegyverrel megfenyegette az ott tartózkodó raktárvezetőt, de mivel az nem akarta átadni neki a pénzt, többször meglőtte. Zs. Róbert 2,5 millió forintnak megfelelő német márkát és schillinget vitt el a helyszínről, menekülés közben azonban elhagyott egy maszkot. Azt a nyomozók már 1997-ben megtalálták, ám a szakértői módszerek csak 2016-ban fejlődtek olyan szintre, hogy abból DNS-nyomot tudtak kinyerni, így jutottak az elkövető nyomára a rendőrök.
Kis Péter elmondta, egy embert már 1997-ben gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben, a maszkot az FBI is megvizsgálta akkor, ebből azonban az derült ki, hogy nem az az ember követte el a gyilkosságot.
Hozzátette, az ügyet 2008-ban ismét megnyitották, ám eredményre akkor sem jutottak.
Tóth Csaba az MTI kérdésére válaszolva úgy fogalmazott, nyomasztotta őket ez az ügy, ezért vették elő ismét 2016-ban, amikor a szakértői technika fejlődése nyomán sikerült a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetben DNS-mintát találniuk a maszkban.
Így jutottak a jelenleg is jogerős büntetését töltő Zs. Róbert nyomára, aki először tagadta a gyilkosságot. Kihallgatták azonban a barátait, így megtudták, hogy 1996 szilveszterének éjjelén többen tervezték el a rablást, de a társai végül visszaléptek, így a raktárépületbe már csak egyedül a férfi ment el. A szembesítés során, 2017. március 8-án a gyanúsított részletes beismerő vallomást tett.
Tóth Csaba elmondta, a pénz egy részéből a férfi egy autót vett, amelyet az anyja nevére íratott, a többit rövid időn belül felélte.
Kis Péter közölte, a gyanúsított több bűncselekményért is felelős, ezért volt meg a DNS-mintája a rendőrségi adatbázisban, ám ilyen súlyú más bűncselekményt nem követett el.
A főkapitány-helyettes kitért arra, annak idején a férfi egyik orosházi ismerőse segített eltüntetni a gyanúsított támadáskor viselt ruháját és megsemmisíteni a fegyverét egy nádas területén, amelyet azóta feltöltöttek, átalakítottak, emiatt a bűnjeleket nem találták meg.
A "segítővel szemben büntetőjogi felelősséget már nem lehetet megállapítani" - mondta
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 06:00, szerda | Belföld
Hőség - Magyar Péter: csak a legszükségesebb célokra használjuk a vezetékes ivóvizet!
Magyar Péter miniszterelnök kedd esti Facebook-üzenetében arra kért mindenkit, hogy a következő napokban csak a legszükségesebb célokra használja a vezetékes ivóvizet.
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
