Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Április 25. 07:29, kedd | Belföld
Forrás: mti - fotó: illusztráció

3 százalékos nyugdíjemelés várható jövőre

3 százalékos nyugdíjemelés várható jövőre

A kormány úgy számol, hogy jövőre három százalék lesz az infláció, így ugyanekkora mértékű nyugdíjemelés várható

- nyilatkozta a Magyar Idők című napilapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok az év végén is kaphatnak pluszjuttatást.
A lap keddi számában olvasható cikkben Varga Mihály elmondta, hogy hamarosan a parlament elé kerül az ország 2018-as költségvetéséről szóló törvénytervezet, a javaslat sok más mellett a jövő évi nyugdíjemelés nagyságát is meghatározza.

"Azzal számolunk, hogy a következő évben három százalék lesz az infláció. Mivel a polgári kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megvédi a nyugdíjak vásárlóerejét, ezért - s ezt jogszabály is rögzíti - az aktuális nyugdíjemelés mértéke megegyezik a tervezett infláció, vagyis a várható árnövekedés nagyságával. Az idősek járandósága ezek alapján három százalékkal emelkedik 2018-ban" - nyilatkozta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági tárca vezetője.

Varga Mihály megjegyezte: ez a nyugdíjemelési módszer az elmúlt években sokat hagyott az idősebb generációknál. Voltak ugyanis olyan esztendők, amikor a valós infláció elmaradt a tervezettől, s emiatt a nyugdíjak nagyobb arányban emelkedtek, mint ahogyan a pénz romlott.

A miniszter a lapnak felidézte, hogy 2011 és 2016 között az idősek juttatásai átlagosan több mint 23 százalékkal nőttek, az infláció viszont összesen 12 százalék körül mozgott, vagyis a nyugdíjak vásárlóereje mintegy tíz százalékkal javult. Rámutatott arra, hogy ezzel gyakorlatilag sikerült visszaadni a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíj összegét.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy az idei esztendő nem hasonlít a korábbiakhoz, a pénzromlás ugyanis minden bizonnyal nagyobb lesz a korábban várt 1,6 százaléknál.

"Egyetlen nyugdíjas sem járhat rosszabbul, így ha az éves infláció meghaladja a tervezett mértéket, az év végén nyugdíj-kompenzáció következhet" - szögezte le a tárcavezető. Közölte: a pluszpénzek kifizetéséről az inflációs adatok ismeretében, novemberben dönthet a kormány. A nyugdíjasok visszamenőlegesen akkor kézhez is kapják az őket megillető összeget.

Varga Mihály megjegyezte, hogy szóba jöhet idén az úgynevezett nyugdíjprémium ügye is. Szintén jogszabály rendelkezik arról, hogy az idősek külön kifizetésre számíthatnak, ha a GDP növekedésének mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, emellett teljesül az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja.

"Ahhoz, hogy a prémium egyáltalán téma lehessen, eredményes gazdaságpolitikára volt szükség" - vélekedett Varga Mihály. Hozzátette: rendkívül fontos célkitűzés, hogy a nyugdíjasok ne a vesztesei, hanem a kedvezményezettjei legyenek a makrogazdasági folyamatoknak, ám ez csak kiszámítható szabályok és növekvő teljesítmény mellett képzelhető el.

"Visszaszorulóban a feketegazdaság, karnyújtásnyira a teljes foglalkoztatottság, miközben egyre többet vihetnek haza a munkavállalók" - sorolta a miniszter az elmúlt évek gazdasági döntéseinek eredményeit.

Címkék: emelés, nyugdíj

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.