Hírek
2023. Június 25. 08:20, vasárnap | Életmód
70 éves Révész Sándor
![70 éves Révész Sándor](/external/image_cache/4/4/0/4407667f91af429e4b5c21a735a99025.jpg)
„Két nagyon különböző téren vagyok otthonos – mondta nemrég a papageno.hu-nak adott interjúban Révész Sándor, akit a lap Jávor Pál után a legnagyobb magyar férfi szupersztárként jellemez.
Révész erről a kettősségről azt mondta, hogy az egyik világa a természet, a hétköznapok nyugalma és békessége. „Viszont abban a pillanatban, hogy fellépek a színpadra, és elindul buli, a zene lendületében, sodrásában és a társaim energiájában elszabadul a pokol, a tombolás, az őrültekháza!”
Tizenhat évesen szerzett ORI-engedélyt és kezdett az Echo együttessel vendégként turnézni. Máig ismert becenevét is akkor kapta. Az 1970-es évek elején tagja volt a Hearts, a Mogyorósi Trió, a Tűzkerék együtteseknek. 1971-től játszott a Generálban, majd 1975-től 1981-ig a Piramis frontembere volt. Többször is elnyerte az Év Énekese díjat a közönségszavazatok alapján. A Piramisból 1981-ben vált ki, majd külföldön keresett munkát. 1984-ben tért haza, egy évvel később Demjén Ferenc, Presser Gábor és mások közreműködésével elkészítette első szólóalbumát. 1986-ban Karácsony János társaságában országos turnéra indult. Később visszavonult a zenei élettől és Ásotthalmon telepedett le.
1992 márciusában lépett fel újra Demjén Ferenc vendégeként a Budapest Sportcsarnokban. Hamarosan bejelentették, hogy a Piramis egy koncert erejéig újra összeáll, ám a közönségigényt látva ebből öt telt házas BS-koncert lett. 1993-ban új szólóalbumot készített, ezen régi zenésztársai is szerepet kaptak, játszik a lemezen Závodi János és Gallai Péter is. Ez a lemez újabb szellemiségű, Révésznek érett művészetét mutatja, anyagával egyetlen koncertet adott a BS-ben. 1999-ig szünet következett, majd a Slágerfesztiválon a Generállal újra fellépett. 2003-ban jelent meg Változtam című lemeze, melyen hat új és hat régi dala szerepel. 2009 májusában országos turnéra indult új zenekarával. A fiatal, tehetséges zenésztársakkal (Nagy Gergely, Horváth Ákos, Cseh Balázs, Szakáll Béla) nagy sikerű akusztikus koncerteket adott. A turné zárókoncertje 2010 januárjában a MÜPÁ-ban volt. 2013-tól újra a színpadon látható. Zajzon Gábor lantművésszel játszik intim hangulatú fellépésein.
2022-ben elbagatellizált magas vérnyomása következtében szélütés érte, amitől teste bal oldala megbénult. Ismétlődő kezelések, hosszas rehabilitáció után az év végén állhatott újra közönség elé (Wikipedia).
Fotó: Révész Sándor - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:17, kedd | Életmód
Népegészségügyi központ: javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás a várandósoknak
2024. Július 23. 08:13, kedd | Életmód
Bakonybélben rendezik a 9. Közép-Európai Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát
Bakonybélben rendezik a 9. Közép-Európai Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát augusztus 7. és 9. között.
2024. Július 20. 07:18, szombat | Életmód
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton
2024. Július 20. 07:13, szombat | Életmód
Megnyílt a 33. Művészetek Völgye
A Művészetek Völgye a magyar fesztiválszezon rangidős és abszolút élvonalbeli tagja - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Kapolcson, a 33. alkalommal megtartott összművészeti rendezvény megnyitóján.