Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2012. Augusztus 01. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

A buszjegy árának emelésével hoznák helyzetbe a vasutat

A buszjegy árának emelésével hoznák helyzetbe a vasutat

Megszűnnek az öt kilométeres jegyek a helyközi buszokon, a vasúton a távolsággal arányosan nő a pótjegy ára. Ezenfelül szeptembertől a buszjegyek minden viszonylatban drágábbak lesznek, mint a pótdíjjal növelt vonatjegyek. A módosítás célja, hogy az utasokat a kötött pályás közlekedés felé tereljék, és megszűnjön a vasút versenyhátránya — adta hírül a szaktárca.

Szarvas Péter, a Körös Volán Zrt. vezérigazgatója a változásokról szólva azt mondta a Békés Megyei Hírlapnak, komoly átrendeződés nem várható, nem valószínű, hogy az autóbuszos utazást választók tömegesen térnének át a vasúti közlekedésre. Hozzátette, a volánbuszok az ország 3200 településének mindegyikére eljutnak, míg a honi vasúti hálózat körülbelül 1100 településre van bekötve. Emellett emlékeztetett arra, hogy a helyközi buszközlekedésben csak az öt kilométeres menetjegyeket szüntetik meg, az ötkilométeres bérletek továbbra is megmaradnak.

Egy utas azt mondta a lapnak, nem teljesen egyértelmű számára, hogy az említett intézkedésekkel miként próbálják meg az embereket rábírni, hogy többet járjanak vonattal. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a legtöbb családban ma már van autó, így ők szinte természetszerűen a kényelmesebb és rugalmasabb gépkocsiközlekedést választják. A vasút a folyamatosan dráguló benzinárak ellenére sem tud konkurálni a közúti közlekedéssel.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 08:10, kedd | Belföld

Lázár János: augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál

Augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál, és nagy bejelentések várhatóak a minisztériumban Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook-posztja szerint.

2024. Július 30. 08:08, kedd | Belföld

Budapesten és száznyolcvan településen folytatódik a szúnyogok elleni védekezés

Tíz vármegye száznyolcvan településén és hat budapesti kerületben, összesen negyvenezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés a héten; a gyérítést végző járművek az esti és az éjszakai órákban dolgoznak

2024. Július 29. 08:11, hétfő | Belföld

Menczer Tamás: sok fiatal csatlakozására számítok!

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.