Hírek
2011. Július 02. 07:13, szombat |
Külföld
Forrás: OrientPress
A demokráciáért tüntettek Hongkongban
Több tízezren vettek részt a „demokrácia menetén” Hongkongban. A tüntetés apropója, hogy a területet pontosan 14 évvel ezelőtt csatolták vissza a Kínai Népköztársasághoz autonóm területként.
A már-már hagyományos megmozdulásra idén több mint százezer embert vártak. A volt brit gyarmat lakosai szerint a legnagyobb probléma, hogy a helyi kormány nem tudja megakadályozni a helyi ingatlanárak folyamatos növekedését.
A helyzet olyannyira súlyos, hogy az árak meghaladták az ázsiai gazdasági válság előtti (1997-es) rekordszintet is. A Demokrata Párt egyik képviselője, Albert Ho kijelentette: „A kormánynak nem sikerült megoldania a kérdést, és az emberek dühösek amiatt, ahogy a kormány az ügyeket kezeli.”.
Michael DeGolyer, a Hong Kong Transition nevű kutatóintézet igazgatója szerint az elégedetlenség mértéke közelít a nyolc évvel ezelőttihez, amikor majd’ félmillióan tüntettek az akkori kormányzó, Tung Csi-hua népszerűtlen politikája ellen.
A tüntetést még pikánsabbá teszi, hogy a kínai Kommunista Párt ezen a napon ünnepli megalakításának kilencvenedik évfordulóját - írja az fn.hu.
OrientPress Hírügynökség
Kép: hu.wikipedia.org
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 31. 08:10, szombat | Külföld
Duna Napok - Színes programkínálattal kezdődött el a 11. Duna Napok Torockón
Színes programkínálattal, kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal kezdődött el pénteken a 11. Duna Napok az erdélyi Torockón.
2025. Május 29. 05:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodá
Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról - erről az amerikai elnök szerdán beszélt újságírók előtt.
2025. Május 28. 20:03, szerda | Külföld
Továbbra is ömlik a víz a parajdi sóbányába, megyei válságstáb alakult a turizmus megmentésére
Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri.
2025. Május 28. 17:25, szerda | Külföld
Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában
Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.