Hírek
2012. Október 20. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
„A fiatalkorúak gond nélkül hozzájuthatnak dohányáruhoz és alkoholhoz”
![„A fiatalkorúak gond nélkül hozzájuthatnak dohányáruhoz és alkoholhoz”](/external/image_cache/7/9/f/79f1ed3862480b25b7f2dbae87b118ce.jpg)
Kiemelt fontosságúnak nyilvánította az áruházak ellenőrzését Tarnai Richárd kormánymegbízott, így több társhivatal együttes ellenőrzésekkel igyekszik elejét venni az üzletekben talált szabálytalanságoknak. Albert Ildikó, a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi területének igazgatója a szervezete felépítéséről és az általuk végzett munkáról beszélt a rádió Orient műsorában.
Magyarországon a fogyasztóvédelem európai szintű, magas szaktudással rendelkező szakgárdával. Az európai RAPEX riasztási rendszerben szereplő veszélyes termékek felkutatásában idén második helyen áll Magyarország. A fogyasztóvédelem segítő jellegű tevékenység, mind a vásárlók, mind a vállalkozók számára, hiszen az ellenőrzés folyamán is olyan jogszabályok betartására hívják fel a figyelmet, amikről sokszor maguk a vállalkozók sem tudnak. A kis,- és középvállalkozások érdekében a jogszabály megengedi első esetben, hogy csak kötelezést írjanak elő néhány ügytípus vonatkozásában, ne kelljen azonnal bírságolniuk. Rendszeresen tartanak utóellenőrzéseket, hogy megfigyeljék, ugyanazt a szabálytalanságot elköveti-e a vállalkozás, vagy jogkövető lett.
A fogyasztók és a vállalkozók is igénylik a tájékoztatást, ezért tartanak fent ügyfélszolgálati irodát, és rendszeresen részt vesznek szakmai fórumokon. A média felvilágosító hatása is érvényesül, egyre több vásárló ismeri pontosan a jogait. Sokan tesznek bejelentéseket, amit a Fogyasztó-kapcsolati Osztály felügyel, ők indítják a kérelemre lefolytatott ellenőrzéseket, és alájuk tartozik az ügyfélszolgálat, ismertette a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének tevékenységét Albert Ildikó.
A hatósági vizsgálatokkal kapcsolatban az igazgató kiemelte, hogy a szervezetük két osztállyal működik, melyből az egyik a helyszíni hatósági ellenőrzésekért felelős. Összesen huszonöt kolléga, ebben az évben már majdnem ezerháromszáz ellenőrzést végzett el.
A felügyelőség szervezete kettős irányítás alá tartozik, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság felelős az éves vizsgálati program meghatározásáért és a szakmai kontrollért. Ők látják el a másodfokú szerv szerepét is, ha a felügyelőség által első fokon hozott büntetés, határozat ellen valaki jogorvoslattal kíván élni-mondta a szakmai kapcsolatokról a közigazgatás rádiójának vendége.
Kiemelt vizsgálati szempont az áruházláncok ellenőrzése, mivel a forgalom nagy része bonyolódik ezekben az üzletekben. A kormánymegbízott kérésére a szakigazgatási szervek vezetői szorosan együttműködve, társhatóságokkal együtt tartanak átfogó ellenőrzéseket, és kirívóan sok szabálytalansággal találkoznak. A rendészeti szakközépiskolások próbavásárlásai kifejezetten a szesz és dohányáru eladására vonatkoznak, amely ügyben szintén sok a törvénysértés. Több mint százmilliónyi bírságot kellett kiszabniuk Pesten és Pest megyében, és százharminc üzletből kilencvenben találkoztak valamilyen szabálysértéssel-hangsúlyozta Albert Ildikó az ellenőrzések tapasztalati kapcsán.
Hallgatói kérdésre válaszolva az igazgatónő elmondta, hogy az online vásárlás egyre elterjedtebb a fogyasztók körében, azonban előnyei mellett a kockázatait is végig kell gondolni. A vásárló csak leírás és fotó alapján dönthet, a minőségi kifogások kezelése üzlet hiányában bonyolult lehet, és anyagi vonzata is felmerülhet. A vásárló jogai viszont azonosak, és még a nyolc napon belüli, szerződéstől való elállás is megilleti. Jótállási igény érvényesítésének esetén a vásárlónak a vásárlás tényét kell bizonyítania, blokk, vagy számla megőrzésével. Amennyiben ezt nem tette meg, a bankkártyás fizetés rendszere visszakereshető.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 02. 07:58, péntek | Belföld
A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza
A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza, a V-Busz Kft. három elektromos járművel zöldíti a város közösségi közlekedését.
2024. Augusztus 02. 07:55, péntek | Belföld
Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
Hétvégén meleg idő várható, de több helyen kialakulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2024. Augusztus 02. 07:46, péntek | Belföld
Dömötör Csaba: évi 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak a reptér
A becslések szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a jövőben évente akár 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2024. Augusztus 01. 07:50, csütörtök | Belföld
OKF: ma indulnak a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába
Csütörtök reggel indulnak azok a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába, akik segítenek az erdőtüzek megfékezésében.