Hírek
2014. Augusztus 02. 12:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
A közmédia etikai vizsgálatot indít Sipos Pál ügyében
A közmédia segíteni szeretné Sipos Pál ügyében az igazság megismerését, ezért az MTV Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója úgy döntött, hogy etikai vizsgálatot indít.
Mindezt pénteken közölte az MTVA Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel. A két intézmény vezetője egyetért azzal, hogy a bűnösöket szükséges azonosítani, illetve megnevezni, továbbá ha lehetséges, kezdeményezni kell a megfelelő eljárásokat, az áldozatokat pedig óvni kell - tartalmazza a közlemény.
Tudatták azt is: Sipos Pál a közmédia integrációja előtti MTV alkalmazottja volt, és munkaviszonya még az átszervezés előtt megszűnt. Ellene panasz vagy bejelentés molesztálási ügyben sem az MTV korábbi, sem a közmédia mostani vezetéséhez nem érkezett - írták a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanárról, aki a feltáratlanul maradt eset után ifjúsági műsorokat szerkesztett a tévében.
A vizsgálat céljaként a közmédiás vezetők a múlt feltárását és ajánlások megfogalmazását nevezték meg, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő.
Az MTV Nonprofit Zrt. és az MTVA a kommünikében megerősítette azt is, hogy amennyiben hivatalos vizsgálat indul az ügyben, természetesen együttműködik a hatóságokkal.
Az MTV Nonprofit Zrt. július 22-én azt közölte: azonnali hatállyal visszahívta Sipos Pált az MTV Örökös Tag Alapítványból.
Július elején a 444.hu számolt be "Utána minden állat szomorú" című írásában arról, hogy huszonöt évvel ezelőtt az általuk S. néven említett magyartanár diákjait molesztálta egy fővárosi gimnáziumban. Sipos Pál volt az a bizonyos magyartanár - mondta néhány nappal később az origo.hu-nak Rozgonyi Krisztina médiajogász, aki ugyanabba az iskolába járt, ahol a férfi tanított.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 06:00, szerda | Belföld
Hőség - Magyar Péter: csak a legszükségesebb célokra használjuk a vezetékes ivóvizet!
Magyar Péter miniszterelnök kedd esti Facebook-üzenetében arra kért mindenkit, hogy a következő napokban csak a legszükségesebb célokra használja a vezetékes ivóvizet.
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
