Hírek
2015. Február 28. 00:00, szombat | Helyi sport
A listavezetőt fogadtuk
33-25-ös vereséget szenvedett hazai pályán a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Váctól a tavaszi első fordulóból elhalasztott mérkőzésen az NBI/B Nyugati csoportjában, szerdán.
A juniorok sorozatban második mérkőzésüket nyerték, és előreléptek a tabella negyedik helyére.
Ősszel szoros mérkőzésen nyert Vácon a hazai csapat, így izgalmas mérkőzésre volt kilátás a 14.fordulóból betegség miatt elhalasztott találkozón.
A Tatai AC-ban Kőhalmi Dániel betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, így jóval kevesebb taktikai variáció állt Fülöp Péter vezetőedző rendelkezésére. A Vác a hétvégén meglepő vereséget szenvedett Dabason, így kettőzött erővel vetették magukat a küzdelembe. A félidő harmadánál 5-3-ra vezettek, majd elsősorban gyors indításgóljaiknak köszönhetően 15-6-ra elléptek a huszadik percre. Próbálkozott a TAC, de a vendégek szinte minden hibát kihasználtak és a szünet előtt 18-9-re elhúztak. Schneider Patrik szépített, majd a végén Kovácsovics László kínai figura után vette be a váci kaput, így 18-11-es vendégelőnnyel vonultak szünetre a csapatok.
A fordulás után sem változott a játék képe, sok „könnyű” gólt dobott a Vác, így 22- 12, majd a negyvenedik percben 24-14 állt az eredményjelzőn. Időt kértek a hazaiak, de a különbség nem csökkent, a játékrész utolsó harmada előtt továbbra is tíz góllal mentek a vendégek. Még egy utolsó hajrát nyitott a TAC, sikerült hat gólra feljönni, de a vége 33-25 lett a bajnokesélyes vendégeknek.
Férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 14. fordulóból elhalasztott találkozó:
Tatai AC – Vác 25-33 (11-18)
Legjobb tatai góldobók: Kiss Ádám 7, Kovácsovics László 6, Schneider Patrik 5, Endrédi Dezső 4
„Ma ennyivel jobb volt a Vác. Védekezésünk nem volt elég kemény, elöl pedig sok ziccer kimaradt. Készülünk tovább, szombaton jön a Budaörs-Tatabánya elleni mérkőzés, majd a Dabas elleni nagy rangadó” – mondta a lefújás után Fülöp Péter vezetőedző.
„Nem játszottunk jól, ma valós tudása alatt teljesített a csapat. Túl sok lerohanásos gólt kaptunk, amiért nagy kár, hiszen felállt fal ellen viszonylag jól játszottunk” – tette hozzá Kiss Ádám.
A tabella állása:
Juniorok:
Tatai AC – Vác 32-28 (14-13)
Legjobb tatai góldobók: Kiss Máté, Sajóvölgyi Dávid 7-7
„Hiányzott néhány meghatározó játékosunk, de sikerült végig kézben tartani a meccset. Hullámzó volt a játék, jó 5-10 percek után gyengébb periódusok is becsúsztak. De a csapat szíve a helyén volt, akkor sem ijedtünk meg, amikor a második félidőben az ellenfél átvette a vezetést. Az utolsó 10 percet egálban kezdtük, de ismét tudtunk változtatni és nyertünk. Örülök a győzelemnek és, hogy fizikailag végig jól bírtuk” – értékelt Márton Ádám, a fiatalok trénere.
„Nehéz meccs volt, a vendégek egy percig sem adták fel. De a Szentendre elleni siker adott annyi önbizalmat a csapatnak, hogy a döntő pillanatokban mindig volt valaki, aki továbblendítette a társaságot” – fogalmazott Kiss Máté.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 26. 10:05, szombat | Bulvár
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 10:01, szombat | Belföld
A Meta beszünteti a politikai hirdetéseket az EU-ban az uniós szabályozás miatt
A többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemeltető META, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
2025. Július 26. 09:58, szombat | Belföld
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor - közölte a Visit Hungary az MTI-vel pénteken.
2025. Július 26. 09:57, szombat | Belföld
Orbán Viktor: nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát
Nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát, semmint az akaratunk ellenére meghúzott államhatárokon belül élő magyarság szempontjai és érdekei