Hírek
2020. Május 14. 12:02, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
A Mátrix 4 forgatása akár július elején folytatódhat
Akár már július elején folytatódhat a Mátrix 4 forgatása - tudta meg a Variety.com a Warner Bros. filmstúdiótól.
Lana Wachowski sci-fijének produkciója a koronavírus-járvány miatt állt le, de a hollywoodi lap forrásai szerint stúdió most további nyolc hétre meghosszabbította a szerződéseket, hogy a színészeket legalább július 6-ig megtartsa.
A Mátrix 4 forgatása februárban kezdődött San Franciscóban, majd a stáb március közepén Berlinbe költözött. Az európai helyszínen azonban már nem indulhattak el a felvételek, mert addigra kirobbant a világjárvány.
A Mátrix-filmek sztárjai, Keanu Reeves, Carrie-Anne Moss az új folytatásban ismét játszanak, de a szereplők között van Yahya Abdul-Mateen II, Neil Patrick Harris, Brian J. Smith, Toby Onwumere és Jonathan Groff is. A jelen állás szerint 2021-ben mutathatják be a filmet a mozik, de a stúdió még nem közölt pontos dátumot.
A negyedik rész forgatókönyvét Aleksandar Hemon és David Mitchell írta Wachowskival, aki producerként is jegyzi a filmet. A Warner Bros. tavaly augusztusban jelentette be, hogy belevágnak a Mátrix-történet folytatásába.
A Mátrix-trilógia együtt több mint 1,6 milliárd dolláros (524 milliárd forintos) bevételt hozott világszerte a jegyeladásokból. A három filmet Lana és nővére, Lilly Wachowski együtt írta és rendezte.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:16, kedd | Bulvár
Felmérés: a skótok 40 százaléka örül, hogy az angolok kikaptak a döntőben
A hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés szerint a skótok 40 százaléka örül, hogy Anglia labdarúgó-válogatottja vereséget szenvedett a németországi Európa-bajnokság vasárnap esti berlini döntőjében.
2024. Július 15. 09:14, hétfő | Bulvár
Ennyi maradt a balatonfüredi görög faluból - Videó
A Balaton Televízió friss videója szerint már csak az egykori szökőkút maradványai emlékeztetnek Balatonfüreden arra, hogy egyszer volt ott egy görög falu is.
2024. Július 13. 08:40, szombat | Bulvár
Ejtették a gondatlan emberölés miatt emelt vádat Alec Baldwin ellen
A bíróság ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját és megszüntette az Alec Baldwin filmszínész elleni büntetőeljárást, ami egy westernfilm forgatásán az operatőr halálával végződő 2021-es tragédia miatt indult.
2024. Július 11. 07:59, csütörtök | Bulvár
Romániában a lakott településeket megközelítő medvék kilövését javasolja a környezetvédelmi miniszter
Romániában a lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.