Hírek
2016. Április 10. 08:46, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
A népszavazási törvény módosítását tárgyalja a parlament
Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők szerdán kezdhetik tárgyalni az igazságügyi miniszter népszavazási törvény módosításáról szóló javaslatát,
amely egyebek mellett lehetővé tenni a párhuzamos aláírásgyűjtést az azonos témájú kérdésekben.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament ülése hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációk és az azonnali kérdések hangozhatnak el. Az első ülésnap ezt követően kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek vitájával érhet véget az esti órákban.
A keddi szavazásokon összesen öt indítványt hagyhat jóvá a Ház, köztük például a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának újjáépítéséről szóló magyar-kínai kormányzati egyezményt, valamint a szövetkezeti és szociális tárgyú törvények legutóbb benyújtott módosításait. A határozathozatalokat követően további hat javaslatról kezdődhet általános vita, így egyebek mellett a kormány bürokráciacsökkentési programjának újabb lépéséről, valamint vízgazdálkodási és egészségügyi törvénymódosításokról.
Szerdán újabb hat indítvány kerül terítékre, köztük a népszavazási törvény módosítására vonatkozó előterjesztés, amelynek alapját a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és a Nemzeti Választási Iroda javaslatai képezik, és a párhuzamos aláírásgyűjtés lehetővé tételével megszüntetné a korai versengést a népszavazás kezdeményezésekor.
Az Országgyűlés kéthetes ülése következő hétfőn, a tavaly kialakított munkarendnek megfelelően kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 07:15, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország nyitott a diverzifikációra
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
2026. Február 24. 10:26, kedd | Belföld
Holnap éjfélig még benyújtható a katabevallás
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.

