Hírek
2013. December 11. 09:21, szerda | PR
Adtak és kaptak
Közeleg az esztendő vége, ez azt is jelenti, hogy sok – sok Mikulás - és karácsonyi rendezvénynek ad otthont a város összes művelődési háza, kisebb – nagyobb cége.
Van egy cég a sok között, ahol az egész december a segítés jegyében telik.
A Reckitt Benckiser megtalált magának egy lehetőséget, egy célt a segítésre. A Save the Children Alapítvány olyan gyerekekért küzd világszerte, akiket a szegénység, illetve különböző betegségek sújtanak, továbbá az élet adta megpróbáltatások leküzdésében és megválaszolásában is segítenek. A szervezet világszerte 60 országban van jelen és olyan témákra fókuszál, mint a gyermekvédelem, oktatás, egészségügy, AIDS és különböző vészhelyzetek.
Az elmúlt napokban, hetekben nem számított, hogy ki milyen pozícióban dolgozik, a lényeg, hogy egy – vagy több órányi órabérük felajánlásával segítsenek.
- Ez egy RB – s, központi kezdeményezés. Szerintem a 21. században ez mindannyiunk számára fontos kellene, hogy legyen, hogy a fejlődő országokat támogassuk. Gyerekek ezrei halnak meg világszerte, már csecsemő korukban. Egy órányi keresetünkkel nagyon sokat segíthetünk. Nagyon fontos, hogy ez egy örök program lesz a Benckiser életében. Mondhatom, hogy szinte minden munkavállalónk adományozott, és mindenki legalább egy órányi bérét felajánlotta. – mondta a cég HR vezetője, Kusinczky Zsuzsanna.
A gyűjtés akkor is folytatódott, amikor Mikulás ünnepségre hívták a dolgozók gyerkőceit az AGORA – ba. Persze, ez sem lett volna igazi ünnepség, ha nem a segítség jegyében tellett volna. A „céges gyerekek” mellett olyan apróságokat is elhívtak, akiket nem biztos, hogy meglephetett volna a Télapó, vagy nem láthattak volna egy kedves, ünnepi színdarabot.
- A dolgozók a mindennapjaikat nálunk töltik. Az Ő gyerekeikről van szó, tulajdonképpen tőlük vesszük el az idejüket. Azért is fontos egy – egy ilyen rendezvény, mert együtt lehet a gyerkőc a szülővel, a nagyszülővel. A felnőttek pedig egy kicsit nem a munkára, hanem a kikapcsolódásra gondolnak. Azt gondolom, hogy mindig a gyerekek öröme a legfontosabb. Nagyon kellemes érzés volt hallani, hogy kacagtak a színházi eladáson.
A közösen eltöltött délutánról nem hiányozhatott a Télapó sem. Volt, aki megilletődött, volt, aki egy ölelést kért, volt, aki bátran a Mikulás az ölébe ült. A csomag, a finom tea, a színházi előadás, az adományozás, a segítés lehetősége mindenkinek emlékezetessé tette az idei Mikulást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 01. 09:35, szerda | PR
K&H: már a húsvéti locsolkodáskor kapott pénz is taníthat takarékoskodásra
a zsebpénz és az ünnepi ajándékpénz is fontos szerepet játszhat a pénzügyi szokások kialakulásában
2026. Március 30. 19:05, hétfő | PR
MAGNÓLIÁK A KERTBEN
2026. Március 30. 18:32, hétfő | PR
Katus Attila Hollókőn kereste a tökéletes „Aktív” helyszínt!
2026. Március 26. 20:43, csütörtök | PR
Gödöllőt szépíti a Jánosik Kft.
Nyílt közbeszerzésen nyerte el 28 hónapos időtartamra a Jánosik és Társai Kft. Gödöllő város közigazgatási területének növényápolási munkáit – tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa.

