Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2011. Szeptember 20. 14:33, kedd | Kék hírek
Forrás: HírTV

Ajándékot is kaphat, ha minden rendben az autójával

Ajándékot is kaphat, ha minden rendben az autójával

Közúti közlekedési környezetvédelmi akció indult Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden.

Az akció keretében öt napon keresztül fogja vizsgálni a járművek környezetvédelmi állapotát a közlekedési felügyelet. A közel kétezer mérés mellett az energiatakarékos közlekedésre is felhívják az autósok figyelmét.

A '90-es években még csak minden második autó felelt meg a környezetvédelmi előírásoknak a magyar utakon. Azóta az arány 90 százalékra nőtt.

Szeri István, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének igazgatója elmondta: a statisztikák híven követik azt a tendenciát, hogy a gépjárműállomány a 2000-es évek óta folyamatosan cserélődik, tehát ugyanazok az autók futnak Magyarország útjain is, mint amelyek Európában. Mint mondta: a környezetvédelmi megfelelőségben is szépen lassan fölzárkóztunk arra az elvárt szintre, amelyet az Unió elvár tőlünk.

Az autóvásárlásnál a károsanyag-kibocsátás mértéke továbbra sem elsődleges szempont Magyarországon. Az ellenőrzést a fejlesztési, a vidékfejlesztési és az igazságügyi minisztérium közösen hirdette meg.

Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazgatója hangsúlyozta: nagyon fontos kiemelni, hogy új közigazgatást építenek, amelynek a vezérmondata a jó állam megteremtése, egy polgárbarát közigazgatás, amely nem ellenfele a polgároknak, hanem barátja. Ezért ez az egész akció figyelemfelhívó és segítő-tájékoztató jellegű ellenőrzés.

A véletlenszerűen kiválasztott autók állapotfelmérése néhány percig tart, megfelelő eredmény esetén a sofőr ajándékcsomagot kap. (pr)

hírTV

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek

Ötmillió forint értékű marihuána

Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek

Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.