Hírek
2013. Június 04. 14:15, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Árvíz - Rendkívüli helyzetet hirdettek ki Pozsonyban, ülésezik a válságstáb
![Árvíz - Rendkívüli helyzetet hirdettek ki Pozsonyban, ülésezik a válságstáb](/external/image_cache/3/9/7/397359ad55ea2762bfc9e87e8b0c9f40.jpg)
Rendkívüli helyzetet hirdetett ki kedden Pozsony önkormányzata a Duna és a Morva folyó megemelkedett vízszintje és az abból adódó árvízveszély miatt, a délután folyamán összeül a város válságstábja is - közölte az MTI-vel Lubomír Andrássy, Pozsony főpolgármesterének irodavezetője kedden.
A rendkívüli helyzet kihirdetését a Pozsonyt fenyegető árvízveszély fokozódása, valamint az tette indokolttá, hogy a Morva és a Duna várhatóan néhány órán belül elvágja a külvilágtól Pozsony nyugati városrészét, Dévényt. A Morva Dévénynél ömlik a Dunába.
Pozsonyban, ahol keddtől harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, délután összeül a főváros válságstábja. A tanácskozáson az egyes városrészek, valamint több állami intézmény válságstábjai egyeztetnek a további intézkedésekről.
A Duna egész pozsonyi szakaszán, mindkét rakparton mobil védőgátak óvják az áradástól a várost, a Duna jobb oldali, ligetfalui rakpartját pedig már hétfőn lezárták. Az irodavezető elmondta: a rendkívüli helyzet kihirdetése egyelőre nem jár korlátozásokkal, az főként az érintett állami és önkormányzati illetve más szervek fokozott szintű együttműködését írja elő, illetve azt jelenti, hogy a felmerülő feladatok és költségek már nem csupán a várost terhelik.
Az országos tűzoltó parancsnokság mintegy ezer tűzoltót, a védelmi minisztérium pedig 150 katonát helyezett készültségbe a szükséges műszaki eszközökkel együtt.
A főváros önkormányzata felszólította a lakosságot, hogy kerüljék a veszélyeztetett területeket.
A dévényi városrész lakóinak esetleges kitelepítése eddig nem merült fel, de a városrész önkormányzata arra buzdította az ott lakókat, hogy biztosítsanak maguknak elegendő élelmiszert és ivóvizet arra az esetre, ha az árvíz elvágná őket a külvilágtól.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) tájékoztatása szerint, a Duna vízszintje folyamatosan emelkedik, kedd délután egy órakor elérte a 8,9 métert, vagyis reggel óta csaknem fél métert nőtt. Ez a szint már közelíti a 2002-ben Pozsonynál mért rekordot, amely 9,48 méter volt. A Duna tetőzése csütörtökön délelőtt várható, s a szakemberek szerint meghaladhatja majd a tíz métert is.
Továbbra is érvényes a szlovák Állami Hajózási Felügyelet (SPS) által a Duna egész szlovákiai szakaszára elrendelt hajózási tilalma és az SHMÚ által négy dél-szlovákiai járásban elrendelt fokozott árvízvédelmi készültség is. Ezek közül a pozsonyiban harmadfokú, a dunaszerdahelyiben az érsekújvári járás déli részében és már a komáromi járásban is másodfokú készültség van érvényben. Az SPS utasította a Duna szlovákiai szakaszán horgonyzó személyszállító hajók parancsnokait, legyenek készültségben, mert szükség lehet majd a részvételükre az esetleges mentési munkálatokban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 07:55, hétfő | Külföld
Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől és Kamala Harrist támogatja új jelöltként
Joe Biden amerikai elnök visszalépett az elnökjelöltségtől, és alelnöke, Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja.
2024. Július 21. 08:24, vasárnap | Külföld
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Szlovéniában
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Észak-Szlovéniában, a tűzoltók kétszáz esetben intézkedtek - írta a helyi sajtó szombaton.
2024. Július 19. 08:15, péntek | Külföld
Az Európai Parlament megválasztotta Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé
Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.
2024. Július 19. 08:08, péntek | Külföld
Donald Trump az Egyesült Államok megosztottságának lezárását ígérte
Az Egyesült Államok politikai megosztottságának lezárását ígérte Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját lezáró beszédében csütörtökön Milwaukee-ban.