Hírek
2013. Január 22. 20:21, kedd | Belföld
Átadták a Tatabánya Kultúrájáért díjat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Jászai Mari Színház, Népházban megtartott városi ünnepségen Tarjáni Antal fotóművész vehette át Schmidt Csaba polgármestertől a Tatabánya Kultúrájáért díjat.
A Magyar Kultúra Napjának jelentőségéről először Crespo Rodrigó színházigazgató beszélt, majd Schmidt Csaba polgármester méltatta az ünnepet. Az eseményen többek között jelen volt Cunyiné Dr. Bertalan Judit, a Komárom – Esztergom Megyei Kormányhivatal vezetője, Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Lendvai Balázs a Tatabányai Járási Hivatal vezetője. Megjelent dr. Kancz Csaba és Bereznai Csaba alpolgármester, valamint ott voltak a városi és megyei közgyűlés tagjai, a kulturális- és művészeti élet képviselői, az oktatási-nevelési intézmények vezetői, a díszdiplomás és pályakezdő pedagógusok.

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 1992 óta köszönti városi ünnepségen a több évtizede a pályán eltöltött évek elismeréseként díszdiplomát átvevő, valamint a pályájukat most kezdő pedagógusokat. Azoknak a pedagógusoknak, akik oklevelüket 50, 60, 65, valamint 70 éve szerezték meg és a nevelő-oktató munkában legalább 30 évet eltöltöttek, arany, gyémánt, vas díszoklevelet adott át Schmidt Csaba polgármester.
Dévai Józsefné aranyoklevél (1962-ben szerzett tanítói oklevelet Esztergomi Tanítóképző Intézetben, majd Egerben magyar nyelv és irodalom szakos általános iskolai tanári oklevelet kapott.)
Hatos Jenőné aranyoklevél (1962-ben szerzett oklevelet a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, történelem-földrajz szakon.)
Kálmán Józsefné aranyoklevél (1961-ben végzett a Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézetben.)
Rajki Antalné aranyoklevél (1962-ben végzett az Esztergomi Tanítóképző Intézetben.)
Kovács Sándor gyémántoklevél (1952-ben végett az Esztergomi Állami Tanítóképző Intézetben.)
Porkoláb Ferencné vasoklevél (1944-ben végzett a Cinkotai Magyar Királyi Állami Népiskolai tanítónőképző Intézetben.)
A pályakezdő pedagógusok oklevelet kaptak Schmidt Csaba polgármestertől. Név szerint:
Szabó Attila: A Kertvárosi Kölcsey Ferenc Általános iskola fiatal pályakezdő pedagógusa. Diplomáját a Szegedi Tudomány Egyetemen szerezte magyar-történelem szakon.
Keresztesi Franciska: Német szakos nyelvtanár. Diplomáját 2012. évben kapta kézhez a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző karán. Jelenleg a Sárberki Általános Iskola fiatal pedagógusa.
Gajda Dóra a Sárberki Általános iskola fiatal pedagógusa. Tanítói diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte Budapesten.
Szabóné Althöfner Alexandra: német nemzetiségi óvodapedagógus, diplomáját az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szerezte. A fiatal pályakezdő a Gyermekkert óvoda pedagógusa.
Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Tatabánya Kultúrájáért” díjat a városban kifejtett kiemelkedő színvonalú, kulturális, művészeti, közművelődési és közgyűjteményi tevékenység iránti tiszteletének és megbecsülésének kifejezése céljából alapította 1996-ban. A díj olyan személynek, illetve szervezetnek adományozatható, aki, illetve amely Tatabányán kiemelkedő kulturális, művészeti, közművelődési és közgyűjteményi tevékenységet folytatott. Az idén a Tatabánya Kultúrájáért díjat Tarjáni Antal fotóművész vehette át Schmidt Csaba polgármestertől.
Tarjáni Antal kulturális, művészeti munkássága szorosan kötődik városunk közelmúltjához, történelméhez. Évtizedek óta választja témájául Tatabánya jellegzetességeit. Művei dokumentálják és új, önálló alkotásokként újrafogalmazzák a város jellegzetességeit. Képsorozataiban a város szépségét és értékeit jeleníti meg a természet napi szeszélyeinek kitett képi formátummal, sajátos látásmóddal, művészi átéléssel. Témáihoz dokumentarista szemlélettel és mélységes alázattal, szeretettel közelít. 1977. óta kiállító művész, értékteremtő alkotó. Alkotásai közül kiemelkednek legújabb archaikus fotográfiái, melyek természetesen városunk határain kívül is komoly elismerést váltottak ki. Tarjáni Antal nemcsak Tatabányán élő művész, hanem igazi közösségi ember is. Rendszeresen keresi a kapcsolatot a fiatal tehetségekkel, akik ugyanazzal a megszállottsággal rendelkeznek, mint ő. Meghívásra szakmai táborokban adja tovább tudását, hogy az általa szeretett és tisztelt szakma folytatása biztosított legyen.

Az ünnepség zárásaként a Kortárs Galériában nyílt meg Koncz Zsuzsa színházi fotós emlékkiállítása. A tárlatot Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője ajánlotta a közönség figyelmébe, harmonikán közreműködött Demeniv Mihály.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka












