Hírek
2013. November 06. 14:16, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Az alapok megerősítésével kezdik a birkózók a sportágfejlesztést
![Az alapok megerősítésével kezdik a birkózók a sportágfejlesztést](/external/image_cache/8/6/c/86cf1cc3b4928fc71c911b89fb0a522a.jpg)
A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) már megkapta az idei év végéig járó 509 millió forintos - kiemelt sportágként járó - támogatásának egy részét, melynek jelentős hányadát az alapok, azaz közel 130 szakosztályának megerősítésére fordítja.
"Fellélegzést jelent a birkózás számára ez a támogatás" - mondta a Müller Ferdinánd birkózóteremben tartott szerdai sajtótájékoztatón Hegedűs Csaba, az MBSZ elnöke. Hozzátette, az elmúlt években, évtizedekben komoly problémákkal küzdöttek a szakosztályok, melyek most is nehéz körülmények között dolgoznak. A szövetség fejlesztési koncepciójának éppen ezért az az első lépése, hogy ezeket a műhelyeket megerősítse. Elmondta, hogy az év végéig járó 509 millió forintos támogatás 64 százalékát kapják meg ezek a műhelyek, további 20,5 százalékát pedig a 12 kisebb és 10 nagyobb regionális központok.
A sportágfejlesztési koncepció szerint a szakosztályok valamelyik regionális központhoz tartoznak majd a jövőben, s ezekből a központokból kerülnek ki később a birkózó akadémiák. A rendszer elitképzéseként működő Mr. Tus iskola ugyanakkor, ahogy eddig, továbbra is működik.
Az infrastrukturális fejlesztések az idén július 1-től jövő június 30-ig tartó első támogatási évben a Müller Ferdinánd teremre korlátozódnak a sportágban, de nem a jelenlegi teremre, hanem a Tornacsarnokra, mely a felújítását követően új "bérlőket" és nevet kap majd, miután a tornászok átkerülnek a Körcsarnokba. A jelenlegivel szemben a Tornacsarnokban három helyett már nyolc szőnyegen edzhetnek majd egyszerre a felnőtt és utánpótláskorú birkózók.
Az eseményen Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár elmondta, hogy a 16 kiemelt sportágnak első évre járó 12,5 milliárd forintos állami támogatásból a birkózók 942 millió forintot kapnak, s 2020-ig várhatóan összesen 7 milliárd forint körüli összeget. A politikus dicsérte a sportágnak a szakosztályok megerősítésére alapozott, 2020-ig szóló koncepcióját, mely - mint mondta - a sportág bázisának szélesítésére, a utánpótlásképzésre éppúgy összpontosít, mint az edzőkkel kapcsolatos tervekre, illetve az infrastrukturális fejlesztésekre.
Lázár János, aki a sportágfejlesztési projekt vezetője, elmondta, hogy a szövetség mindenben igyekszik segíteni szakosztályait, így például külön honlapot hozott létre a sportágfejlesztési koncepciónak, s az elszámolások idején Call Centert működtet majd a számukra, s online felületet is biztosít az elszámolásokhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 08:22, vasárnap | Sport
Norris vezérletével mclarenes első sor a Hungaroringen
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2024. Július 21. 08:16, vasárnap | Sport
Gazdag Dániel mesterhármasával győzött a Philadelphia - Videó
Gazdag Dániel mesterhármasával a Philadelphia Union 3-0-ra legyőzte a vendég Nashville-t az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) szombati játéknapján.
2024. Július 20. 07:21, szombat | Sport
Vasárnap rendezik a Balaton-átúszást
Vasárnap rendezik meg a szombatra tervezett, Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszást.
2024. Július 19. 08:14, péntek | Sport
Meteorológiai szolgálat: az időmérőn lehet egy kis eső, a futamon száraz idő várható
Nem kizárt, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén lesz egy kevés eső, de a vasárnapi futam idejére száraz, meleg idő várható a Hungaroringen - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön az MTI megkeresésére.