Hírek
2012. Május 06. 14:03, vasárnap |
Belföld
Forrás: STOP / MTI
Az altatószakorvos-jelöltek tíz százaléka ügyel felügyelet nélkül Magyarországon
Fülesdi Béla, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi szakmai kollégiumának elnöke szerint nem a képzési rendszer, hanem a finanszírozás és a helyi kórházi ellátásszervezés tehető felelőssé...
Ha hagyják, hogy egy rezidens szakorvosi felügyelet nélkül lásson el beteget.
Fülesdi Béla, aki egyúttal az egészségügyi szakmai kollégium aneszteziológiai és intenzív terápiás tagozatának vezetője is, az MTI-nek a Magyar Rezidens Szövetség alelnöke által készített felmérésre reagálva mondta ezt. A felmérés egyebek mellett megállapította: az altatószakorvos-jelöltek tíz százaléka ügyel úgy Magyarországon, hogy nincs elérhető intenzív ellátási szakorvos a kórházban, ezért a rezidensek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy életveszélyes állapotban lévő beteget egyedül kell ellátniuk.
A szövetség alelnöke, Varga Dóra friss felmérésének eredményét pénteken Siófokon, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 40. kongresszusán ismertette.
A szakmai kollégium elnöke - aki szintén részt vett a kongresszuson - az MTI-nek azt mondta: a felvázolt probléma számára korábban ismeretlen volt, hiszen az általa vezetett debreceni egyetemi klinikán ilyen nem fordulhat elő, és - mint mondta - a kongresszus után több résztvevő értetlenségének adtak hangot a felmérés eredményeivel kapcsolatban. Ugyanakkor, mint azt a kongresszuson felszólalásában is jelezte: ha az elhangzottak bizonyos ellátóhelyeken valóban előfordulnak, a helyzet tényleg "változtatásért kiált és alátámasztja az egészségügyi szerkezetátalakítás szükségességét".
Azt viszont hangsúlyozta: minden szakmában - és így az altatóorvosiban is - alapszabály: a szakorvosjelöltnek önálló felelőssége nincs.
Mint Fülesdi Béla kiemelte: a szakmai kollégium nem hatóság, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szabályalkotásának javaslattevő szervezete. Működésük során az elmúlt másfél évben azon dolgoztak, hogy a rezidensek minél biztonságosabb feltételek mellett dolgozhassanak.
Azt viszont a szakmai kollégiumnak nincs hatásköre ellenőrizni (és nem is feladata), hogy a leírt szabályokat betartják-e az intézményekben. Ez a kórházak, a helyi munka szervezésével és minőségbiztosítással megbízott szakemberek felelőssége - hangsúlyozta Fülesdi Béla.
Varga Dóra az MTI-nek viszont korábban azt is elmondta: az elmúlt két évben az altatószakorvosok voltak a legtöbben, akik a külföldi munkavállalást választották. Mint mondta: azzal a Magyar Rezidens Szövetség vezetői is tisztában vannak: Magyarországon nem megvalósítható, hogy mindig minden műtőben legyen szakorvos. Ezzel együtt megdöbbentő, hogy vannak rezidensek (a kérdőívet kitöltők hat százaléka), akik úgy végeznek altatást, hogy korábban soha nem volt velük szakorvos a műtőben.
Egy múlt csütörtöki konferencián Farkas Zsuzsanna, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának jogi főreferense kifejtette: a hatályos rendelet szerint a rezidens csak szakmai felügyelet mellett végezhet egészségügyi tevékenységet. A hivatal megkeresésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium azt felelte: nem egyértelmű, hogy a "szakmai felügyelet" a gyakorlatban mit jelent.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
