Hírek
2013. Június 24. 12:23, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Az OVB feljelenti egy népszavazás kezdeményezőjét gyilkosságra való felhívás gyanúja miatt
![Az OVB feljelenti egy népszavazás kezdeményezőjét gyilkosságra való felhívás gyanúja miatt](/external/image_cache/b/2/e/b2e44ed04235ea3544eb689e3ac869b0.jpg)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) feljelenti egy népszavazás kezdeményezőjét, mert a magánszemély az egyik kérdésében gyilkosságra való felhívást fogalmazott meg. A testület hétfői budapesti ülésén ismét felmerült, minden eléjük kerülő, nyilvánvalóan értelmetlen vagy "őrült" beadvánnyal foglalkozniuk kell-e.
Egy magánszemély azt akarta elérni, fosszák meg vagyonától és 48 órán belül végezzék ki azokat az országgyűlési képviselőket, akik nem fogadják el az általa egy internetes oldalon megjelölt (a parlament által el nem fogadott) "törvényt". A magánszemély egy másik kezdeményezésével pedig tízmillió forint vérdíjat fizettetne a kivégzés végrehajtójának.
Az OVB tagjai, akiknek a korábbi üléseken már számos értelmetlen, vagy viccesnek szánt beadványt kellett elbírálniuk, most úgy döntöttek, feljelentést tesznek a beadványozó ellen. Többen arról is beszéltek, lépéseket kívánnak tenni a jogalkotó felé annak érdekében, hogy ne kelljen minden eléjük kerülő kezdeményezést érdemben elbírálniuk.
Utaltak arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint formális határozatokat kell hozniuk, és így az elutasított kezdeményezések szövege a Magyar Közlönyben is megjelenik, a későbbi korok jogtörténészeinek tanulságára.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 13. 13:54, kedd | Belföld
Magyarországon is érezhető földrengés volt Horvátországban
Magyarországi településeken is érezhető, 4,4-es magnitudójú földrengés volt kedd reggel Horvátországban, a magyar-horvát határ közelében.
2024. Augusztus 13. 08:06, kedd | Belföld
Ezeréves ünnep, 21. századi élmény – megújult a Szent István Nap mobilalkalmazása
Megújult mobilapplikáció és honlap segítségével tájékozódhatnak a Szent István Nap látogatói az eseményekről, rendezvényhelyszínekről és a négynapos ünnepségsorozattal kapcsolatos minden tudnivalóról.
2024. Augusztus 13. 07:53, kedd | Belföld
EM: júliusban túlnőtte a 60 ezres darabszámot a hazai tisztán elektromos járműpark
2024. Augusztus 12. 08:02, hétfő | Belföld
Folytatódik a hőség a héten
Folytatódik a hőség a héten, a legmelegebb órákban akár 38-39 Celsius-fok is lehet.