Hírek
2011. November 01. 07:45, kedd |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Az újonc Kvitová nyerte meg a vb-t
Petra Kvitová nyerte meg a női teniszezők év végi, Isztambulban megrendezett világbajnokságát, miután a döntőben 7:5, 4:6, 6:3-ra legyőzte Viktorija Azarenkát. A cseh játékos így feljött a világranglista második helyére.
A két játékos első két egymás elleni mérkőzését Azarenka nyert meg (még 2008-ban és 2009-ben), azóta viszont háromszor Kvitová diadalmaskodott, legutóbb a wimbledoni elődöntőben.
Most is ő kezdett jobban, méghozzá sokkal jobban, hiszen szó szerint állva hagyta ellenfelét. Azarenkának 0:5-nél eszébe juthatott honfitársa, Natasa Zvereva, aki pályafutása legfontosabb mérkőzését 6:0, 6:0-ra elbukta az 1988-as Roland Garros döntőjében Steffi Graf ellen. Ő azonban nem járt így, ugyanis varázsütésre megváltozott a játék képe, és a következő öt játék az övé lett (5:5).
A nagy feltámadás végül hiábavalónak bizonyult, mivel Kvitová még időben kapcsolt, és 7:5-re megnyerte a nyitó játszmát.
A második szett elején sorozatban három bréket láthatott a publikum, ebből kettő Azarenka nevéhez fűződött. Soványka előnyét végig tudta vinni, és 6:4-gyel egyenlített.
A mindent eldöntő harmadik felvonás első játékát Kvitová négy bréklabda hárítása után hozta, ez pedig akkora lendületet adott neki, hogy gyorsan el is húzott 3:0-ra. Ez végül is döntőnek bizonyult, Azarenka ugyanis hiába kapta össze magát, nem tudta visszavenni elbukott szervajátékát. Kvitová 5:2-nél még kihasználatlanul hagyott egy mérkőzéslabdát, a következő gémben viszont a saját adogatásánál már élt a lehetőséggel, és megnyerte a 2 óra 28 perces mérkőzést.
A cseh játékos tehát pályafutása első világbajnokságán egyből a végső győzelemig menetelt – mind az öt mérkőzését megnyerve –, sikerével pedig fellép a világranglista második helyére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.

