Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2014. Május 12. 09:22, hétfő | Helyi sport

Az utolsó fordulóban dől el a bronzérem sorsa

Az utolsó fordulóban dől el a bronzérem sorsa

25-17-es vereséget szenvedett a Tatai AC férfi kézilabda csapata idegenben a Balatonfüred II. ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 25. fordulójában, vasárnap

A TAC továbbra is harmadik helyen áll a bajnokságban, és ha a záró körben hazai környezetben legyőzi az Ajkát, megszerzi a bronzérmet.
Ősszel a Balatonfüred győzött Tatán, így a TAC arra készült, hogy visszavág ellenfelének.
Hatalmas elánnal kezdte a találkozót a hazai csapat, 6-1-re, majd 9-5-re is vezettek. A TAC cserélt, és gyors gólokkal megközelítette ellenfelét. Hátul Czérna Tibor parádézott, így a vendégek két gólra felzárkóztak a félidő végéig (12-10).
Fordulás után lendületben maradt a Tatai AC, és hamar kiegyenlítette hátrányát. Türelmesen, ziccerig játszott a TAC, és úgy tűnt, sikerült megtörni a füredi fiatalok játékát. A hazai csapat azonban nem esett össze, sőt, a 43.percre már 18-13 hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A Tatai AC támadásait nem tudta góllal zárni, így a hazai csapat jelentős előnnyel fordult a hajrára. A végén még volt egy tatai fellángolás, így 25-17-tel zárult a találkozó.
férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 25. forduló:
Balatonfüred II. - Tatai AC 25-17 (12-10)
legjobb tatai góldobók: Kanyó Balázs, Kőhalmi Dániel 4-4
"Rosszul kezdtünk, a védekezés nem volt elég agresszív, és pár góllal meglépett az ellenfél. Innen még fel tudtunk állni, főleg Czérna Tibi védéseinek köszönhetően. A szünet után jól kezdtünk, de sajnos támadásaink nem voltak elég hatékonyak, és újra nagy hátrányt szedtünk össze. Innen már nem volt visszaút, hullámzó teljesítményünk ma nem volt elég a jól játszó Füred ellen. A jövő héten mindent megteszünk, hogy legyőzzük az Ajkát és megszerezzük a bronzérmet" - mondta a mérkőzés után Fülöp Péter vezetőedző.
"Az elején nem pörögtünk eléggé, de aztán sikerült visszahozni az állást. A félidő végén már biztatóan játszottunk, és jól kezdtünk a fordulás után is. Aztán valami megszakadt, elkezdtünk türelmetlenül játszani, és rendre rossz megoldásokat választottunk. Kár ezért a mérkőzésért, mert a kapott 25 gól nem sok, sajnos a 17 dobott kevés ahhoz, hogy idegenben ilyen találkozót meg tudjunk nyerni. A jövő héten nagyon szeretnénk szépen búcsúzni közönségünktől, és megszerezni a harmadik helyet" - tette hozzá a találkozón 4 gólig jutó Kanyó Balázs.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Felszólította Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.

2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át