Hírek
2024. Július 22. 07:57, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Balaton-átúszás - Több mint 11 ezren indultak
Több mint 11 ezren vettek részt a szombatról vasárnapra halasztott 42. Lidl Balaton-átúszáson, melyen a férfiaknál holtverseny született, míg a nőknél Juhász Janka győzött.
A szervezők tájékoztatása szerint a szombati rossz időnek nyoma sem volt vasárnap kora reggel, és Révfülöpön, a rajt helyszínén kiváló körülmények között indult az átúszás, ugyanakkor később a vártnál jobban megélénkült a délnyugati szél, felerősödött a hullámzás, emiatt biztonsági okokból egy időre a rajtot is leállították, de a kényszerszünet után folytatódhatott az esemény.
A viadalon a Révfülöp és a balatonboglári Platán strand közötti 5,2 kilométeres távra elsőként, reggel hétkor, profi sportolók, a junior nyíltvízi úszó-válogatott egy csoportja startolt el, közülük leghamarabb Barabás Imre és Hartmann Máté érte el a déli partot másodpercre azonos, 1:01:54 órás eredménnyel, a nőknél Juhász Janka kétszeres magyar bajnok úszó 1:04:15 órás idővel győzött.
A mezőny nagy részét ugyanakkor nem a profik, hanem a szabadidő-sportolók alkották. Magyarország 1100 településről, illetve összesen 51 országból érkeztek úszni vágyók Révfülöpre. Mások mellett átúszta a tavat a 70 éves Gurbán Béla, aki az első, 1979-es esemény óta egyetlen Balaton-átúszást sem hagyott ki. Szintén úszott Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, Kapu Tibor, a Hunor Programban kiválasztott űrhajós és Járai Máté színész is. Czene Gábor paratriatlonos egymás után háromszor teljesítette a távot, így összesen több mint 15 kilométert úszott.
A szervezők beszámolójukban kiemelték a Mezőkövesdről származó Bajzáth Lászlót, aki matyó népviseletben úszta át a Balatont, ami - saját bevallása szerint - még mindig kisebb őrültség, mint amit néhány éve csinált, akkor ugyanis 45 kilogrammos tűzoltó felszereléssel teljesítette a távot. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is részt vett az eseményen a Magyar Honvédség katonáiból, honvédelmi alkalmazottjaiból és családtagjaikból álló Úszó Erőd mintegy 400 tagja.
A résztvevők között többségben voltak a férfiak (60-40 százalék), viszont a féltávú úszásnak több nő vágott neki (53-47). A legidősebb induló egy 84 éves férfi volt, miközben csaknem minden tizedik úszó 18 évesnél fiatalabb, köztük sok általános iskolás gyerek. 1979 óta összesen már több mint 235 ezren úszták át a Balatont.
"Sokszor mondjuk, hogy ez egy legyőzhető kihívás, tulajdonképpen kortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárki képes lehet rá. Örülünk, hogy olyanok is rengetegen voltak a 42. Lidl Balaton-átúszás mezőnyében, akik életükben először próbálkoztak. Bízom benne, hogy ők is és a rutinos úszók is felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Bent tempózni a Balaton közepén, körbenézni, gyönyörködni a panorámában, majd folytatni az úszást, az maga a csoda" - idézte a közlemény Kocsis Árpádot, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetőjét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 12. 08:14, szombat | Sport
Magyar-holland - Rossi: van egy kis keserűség az ember szájában
2024. Október 12. 08:08, szombat | Sport
Magyar-holland - Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, bravúros pontszerzésével pedig feljött a csoport harmadik helyére.
2024. Október 11. 07:20, péntek | Sport
Rafael Nadal visszavonul
Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője.
2024. Október 11. 07:19, péntek | Sport
Magyar-holland - Rossi: Hollandia erősebb, mint Németország
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott pénteki ellenfele, a holland csapat még erősebb is, mint a német, amelytől tanítványai szeptemberben 5-0-s vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligájában.