Városlista
2024. szeptember 12, csütörtök - Mária

Hírek

2015. Február 16. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Balog: erősíteni kell a kulturális ellátást a kisközösségeknél

Balog: erősíteni kell a kulturális ellátást a kisközösségeknél

A kormány programja, hogy a kulturális alapellátást elsősorban a kis közösségeknél erősítse, hiszen itt a legnagyobb a veszélye, hogy a kulturális tevékenység megszűnik vagy eltűnik - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a XI. kerületi TEMI Fővárosi Művelődési Házában, ahol a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat egyik rendezvényén vett részt.

Balog Zoltán kiemelte: ebben az évben a kormány 1,2 millió forint értékű alapellátást nyújt minden kistelepülési intézménynek. A kis- és közepes városoknak 1,5 milliárd forint értékben pedig olyan rehabilitációs pályázatot hirdet, amely lehetővé teszi a települések számára, hogy megtölthessék tartalommal kulturális tereiket.

A miniszter elmondta, hogy a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvényein a hétvégén 500-nál is több helyszín mutatja be kulturális vállalkozásait országszerte. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Magyar Népművelők Egyesülete civil kezdeményezésként, nyolc évvel ezelőtt kezdte el a kultúrházak éjjel-nappal projektet. 'A kormány azért állt a kezdeményezés mellé 10 millió forintos támogatással már tavaly is, mert hiánypótlónak tartjuk, valamint szeretnénk, ha a digitális világban nem az elmagányosodás, hanem a közösségépítés lenne az életünk középpontjában.'

A miniszter úgy vélte, az a tény, hogy ebben az évben a kétnapos sorozathoz kapcsolódó rendezvények 90 százaléka vidéken zajlik azt mutatja, 'hogy a vidék fejlődik a kulturális aktivitás tekintetében'.

Balog Zoltán a Mező együttes farsangi gyerektáncházán vett részt, amelyen bekapcsolódott a gyerekekkel együtt a népdalok éneklésébe és a dunántúli ugrós tánc tanulásába is. Az eseményen részt vett Szente Vajk színész, a rendezvénysorozat arca, valamint Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere is.

Az országban egész hétvégén táncházzal, koncerttel, színházi estekkel, farsangi foglalkozásokkal és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket a sorozat keretében. A települések szerint is kereshető programkínálatról a kulturhazak.hu oldalon lehet részletesebben tájékozódni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 12. 11:42, csütörtök | Belföld

Elkészült a Kőröshegyi völgyhíd karbantartása

A tervezetthez képest 5 nappal korábban végeztek a saruk cseréjével a Kőröshegyi völgyhídon.

2024. Szeptember 12. 06:00, csütörtök | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország célja az albán európai uniós csatlakozási fejezetek megnyitása

Magyarország célja az albán európai uniós csatlakozási fejezetek első három csoportjának megnyitása még hazánk idei soros elnökségi időszaka alatt

2024. Szeptember 12. 06:00, csütörtök | Belföld

ingatlan.com: másfél évtizedes rekordot döntött az új lakások kínálata

Adataik szerint szeptember közepén több mint 8100 új lakást, és házat kínáltak eladásra az országban, ami másfél évtizede nem látott szintet jelent.

2024. Szeptember 11. 06:00, szerda | Belföld

EU-elnökség - Kovács Zoltán: logisztikai kihívások, ambiciózus magyar program

A magyar EU-elnökség hatalmas logisztikai kihívást jelent, miközben a kormány ambiciózus programot szeretne megvalósítani ebben a fél évben. Erről Kovács Zoltán államtitkár beszélt kedden Budapesten egy rendezvényen.