Városlista
2026. február 25, szerda - Géza

Hírek

2013. Február 25. 18:30, hétfő | Bulvár
Forrás: ujasz.hu

Bevarrta neje száját, biztos túl nagy volt

Bevarrta neje száját, biztos túl nagy volt

Tagadott, de a tű és cérna lebuktatta.

Összevarrta felesége száját egy 27 éves budapesti férfi szombaton, a rendőrség emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A gyanúsított szombat délután XXII. kerületi lakásukban - ismeretlen okból - brutális módon bántalmazta 45 éves feleségét. Ennek során a férfi az asszony száját összevarrta. A sértett a bűncselekmény következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A rendőrséget és a mentőket a férj értesítette. Elmondta, hogy a támadás idején nem tartózkodott a lakásban, őt korábban ismeretlen személyek elrabolták, majd amikor kiszabadult és hazaért, rátalált sérült feleségére. A férfi kihallgatásakor folyamatosan ellentmondásokba keveredett az általa korábban elmondottakkal, végül vallomást tett a nyomozóknak, akik a bejelentéstől számított öt órán belül közölték vele a gyanúsítás tényét.
A házkutatás során a rendőrök a bűncselekmény elkövetéséhez használt cérnát és tűket is megtalálták.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár

Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók

Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.

2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár

Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet

Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár

A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében

Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén

2026. Február 17. 17:00, kedd | Bulvár

Elhunyt Robert Duvall Oscar-díjas amerikai színész