Hírek
2015. Május 14. 10:23, csütörtök |
Helyi
Forrás: tatabanya.hu
Biomassza: aláírták a szerződést
A hamarosan biomassza tüzelésűre átálló tatabányai erőműben ünnepélyes keretek között írták alá a hosszú távú együttműködés első, jelentős „sarokkövét”, a faapríték adás-vételi szerződést.
A fontos dokumentumot Kamarás Zoltán, a Tatabánya Erőmű Kft. ügyvezetője és Kocsis Mihály, a Vértes Erdő Zrt. vezérigazgatója látta el kézjegyével Dr. Sámuel Emese, a Tatabánya Erőmű Kft. projekt tanácsadója, Frankné Zentai Judit, az erőmű gazdasági igazgatóhelyettese és Szűcs Ferenc, a Vértesi Erdő Zrt. kereskedelmi igazgatója jelenlétében.
Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár hangsúlyozta, különösen fontos üzenete van, hogy éppen Tatabányán valósul meg ez a Magyarországon egyedülálló beruházás, hiszen a települést kezdetben, a szocialista időszakban rengeteg pozitívum érte, a rendszerváltás után pedig nagyon sok negatívum. – Most, köszönhetően a kiváló városvezetésnek, úgy tűnik, hogy Tatabánya energetikai szempontból ismét egy felemelkedő pályára lép – tette hozzá. Schmidt Csaba polgármester elmondta, 2011-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy az erőműben olyan fejlesztést kell végrehajtani, amelynek köszönhetően a leghatékonyabban és legolcsóbban szolgáltathatnak távhőt a város 23 ezer lakásába. Közel 15 alternatívát vizsgáltak meg akkoriban, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy olyan beruházásban kell gondolkodni, amely megújuló energia – biomassza – alapú, s amely hosszú távon tudja biztosítani a rezsicsökkentést is.
Hozzátette, a 117 éves erőmű történetében mindig az volt a hagyomány, hogy saját, Magyarországon megtermelt értékre építenek, leszámítva azt a körülbelül tíz éves időszakot, amikor orosz gázt égettek benne. – Mindig megszoktuk, hogy függetlenek vagyunk a külső viszonyoktól, és ehhez a hagyományhoz is szerettünk volna visszatérni – hangsúlyozta a polgármester.
A tatabányai erőmű megújulásának első üteme, a hőtároló kialakítása 2014-ben zárult le. Megvalósulásának egy részét az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával a Környezet és Energia Operatív Programban elnyert közel 250 millió forintos pályázatból finanszírozták. A hőtároló beváltotta a hozzá fűzött reményeket: működése javítja a hőenergia és a villamos energia együttes előállításának gazdaságosságát és hatékonyságát, továbbá nagyon fontos, hogy nagymértékben növeli az ellátásbiztonságot is.
2014 végén ismét új beruházásba kezdett az erőmű, amely a megújuló energiahordozóra történő áttéréshez kapcsolódik. A fejlesztés megvalósítására két pályázatot nyújtottak be, ezeken összesen 1,5 milliárd forint támogatást nyertek el. A Gazdasági Operatív Program keretében az új forróvízkazán beszerzését, a tüzelőanyag feladó- és tárolórendszer kialakítását, valamint 41 új munkavállaló alkalmazását, míg a Környezet és Energia Operatív Program keretében két meglévő kazán átalakítását támogatta az Európai Unió és Magyarország Kormánya.
A társaság választása azért esett a biomasszák közé tartozó faapríték-tüzelésre, mert mind környezetvédelmi, mind gazdasági szempontból számos előnnyel kecsegtet ez a tüzelőanyag. Az előbbi szempont előnyei közül kiemelendő, hogy a földgázzal, fűtőolajjal működő erőművekhez képest a fa eltüzelése nem terheli többet szennyezőanyaggal a környezetet. Gazdasági előnye, hogy hazai termék, azaz stabil, jól tervezhető magyarországi fogyasztói árral rendelkezik, így nincs kiszolgáltatva a nemzetközi hatásoknak, mint a kőolaj vagy a földgáz, illetve nem függ a devizaárfolyamok változásától sem.
Az erőmű a hosszú távú, biztonságos tüzelőanyag ellátása érdekében tárgyalásokat folytatott a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt.-vel, amely egy 100 százalékban állami tulajdonú erdőgazdaság, Komárom-Esztergom és Fejér megye erdőterületeinek kezelője. A Tatabánya Erőmű Kft.-be évente szállítandó átlagos tüzelőanyag mennyiség 102 ezer tonna, melyet részben saját termelésből, részben kereskedelmi célú beszerzésekből biztosítanak. Az erdőgazdaság az elmúlt években biomassza integrációt hozott létre, amely biztosítja az erőmű biztonságos tüzelőanyag ellátását. Az integrációnak jelenleg 20 tagja van, melyet szeretnének bővíteni. A társaság ezen túl logisztikai központot létesített, amely kellő alapot teremt a megfelelő biztonsági készletek tárolására.
Fontos kihangsúlyozni, hogy a tüzelőanyag előállításához csak egyéb célra nem hasznosítható faanyagokat használnak fel, így gyenge minőségű energetikai tűzifát, illetve vágástéri apadékot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 14:11, szerda | Helyi
KÁBÍTÓSZERT CSEMPÉSZETT
Külföldről hozta be Magyarországra a kábítószert az a 35 éves férfi, akit a komáromi nyomozók egy régi határátkelőnél fogtak el.
2025. Október 06. 09:33, hétfő | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a nő azonosításához.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
