Hírek
2011. December 13. 14:05, kedd |
Sport
Forrás: mno.hu
Debrecen a magyar futball fellegvára
![Debrecen a magyar futball fellegvára](/external/image_cache/8/6/b/86baa202a3b928a8a5b8567135417619.jpg)
A bajnokság legeredményesebb csapata, a Debrecen, amely veretlen és idegenben csak egy gólt kapott. A FourFourTwo kielemezte, hogyan teljesítettek otthon és idegenben az NB I csapatai az ősszel.
Hazai pályán
Három város büszkélkedhet azzal, hogy csapatától senki sem tudta elvinni a három bajnoki pontot. A Debreceni VSC az Oláh Gábor utcában lejátszott kilenc mérkőzéséből nyolcat megnyert, és csak a Budapest Honvéd ellen hullajtott el két egységet. Az újonc Pécs öt győzelem mellett négy döntetlent játszott Pécsett, ahol megfordult a Debrecen és a Győr is. Meglepő módon a tabella alsóházában tanyázó Kaposvári Rákóczi is veretlen őszt zárt a Rákóczi Stadionban. Sisa Tibor legényei kettő megnyert meccset és hét döntetlent produkáltak Somogyban.
A hazai tabella képzeletbeli dobogójának második fokán a Győri ETO áll, amely csak a Honvéd ellen veszített az ETO Parkban. A harmadik a Videoton, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, 7-1-es mutatóval.
Pályaválasztóként a Loki lőtte a legtöbb gólt (28), de a Videoton is jelentős, 25 csapást mért vendégeire. A harmadik az ETO 21, míg a negyedik a DVTK 20 lőtt góllal.
A Vidi otthon nem csak támadni, védekezni is tudott. Ezt hűen tükrözi a hét meccsen bekapott négy gól. Bereteszelte otthon kapuját a Ferencváros (5), a Vasas (5) és a Siófok (5) is.
A Zalaegerszeg lőtte otthonában a legkevesebb gólt, összesen hatot, míg a legtöbbet, 17-et a Paks kapta.
Idegenben
Akkor sem jött zavarba a Loki, ha utaznia kellett, hiszen a bajnokság egyetlen idegenben is veretlen csapataként zárt az ősszel. Nyolc meccséből négyet húzott be és négyszer döntetlent játszott. Idegenben is második a Győr (4-1-3), míg a harmadik a Honvéd (3-3-2). A Videoton négy vereséget is szenvedett, ráadásul gólkülönbsége is negatív.
Sok a nyeretlen csapat. A Vasas és a ZTE kilenc, míg a Kaposvár és a Siófok nyolc idegenben lejátszott meccséből nem tudott egyet sem behúzni. Az Újpest, a Diósgyőr, a Haladás és a Pápa is csak egyet.
A Honvéd volt az ősz legkellemetlenebb vendége, ha a rúgott gólokat tekintjük. Supka Attila csapata 16 alkalommal talált a kapuba. A Kecskemét 13, a Paks 12, míg a Pécs és a ZTE tíz-tíz gólig jutott.
Említésre méltó, hogy a Debrecen egyetlen gólt kapott idegenben, azt pedig Kaposváron.
Vendégségben csak öt találatig jutott az Újpest és a Kaposvár. A Zalaegerszeg 31 gólt kapott, és egyetlen pontot sem szerzett a ZTE Arénától távol.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.