Hírek
2020. Szeptember 18. 13:09, péntek |
Életmód
Forrás: mti - illusztrációk: pixabay
Egy eddig ismeretlen kihalási eseményt azonosítottak a kutatók
![Egy eddig ismeretlen kihalási eseményt azonosítottak a kutatók](/external/image_cache/5/5/c/55c2a520fec8437af0fc3d2d51c22d3c.jpg)
Egy 233 millió évvel ezelőtt bekövetkezett, eddig ismeretlen nagy kihalási eseményt azonosítottak a kutatók, akik szerint az úgynevezett karni pluviális (esős) esemény készítette elő a terepet a dinoszauruszok uralmához.
A vuhani Kínai Földtudományi Egyetemen dolgozó Jacopo Dal Corso és a Bristoli Egyetem munkatársa, Mike Benton által vezetett kutatócsoport a témában releváns összes geológiai és paleontológiai bizonyítékot átvizsgálva határozta meg az eddig ismeretlen kihalási esemény lefolyását - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A Science Advances című folyóiratban publikált eredmények szerint a tömegkihalás legvalószínűbb kiváltó okai a mai nyugat-kanadai Wrangellia területén koncentrálódott masszív vulkánkitörések voltak. Az akkor kiáramló bazalt alkotja a mai Észak-Amerika nyugati partvidékének jelentős részét.
A kitörések a karni korszakban tetőztek - mondta Jacopo Dal Corso, aki korábban tanulmányozta a kitörések geokémiai jellegét és megállapította, hogy azok jelentős hatással voltak a bolygó légkörére. "Hatalmas kitörések voltak, amelyek során óriási mennyiségű üvegházhatású gáz, például szén-dioxid került a levegőbe és hirtelen globális felmelegedések következtek be" - tette hozzá a szakember.
A melegedést megnövekedett esőzések kísérték, amit Mike Simms és Alastair Ruffell geológusok egy nagyjából egymillió évig tartó nyirkos epizódként írtak le az 1980-as években.
A klímaváltozás a biológiai sokféleség jelentős hanyatlását eredményezte az óceánban és a szárazföldön egyaránt, ám rögtön a kihalási esemény után új csoportok váltak uralkodóvá, egy sokkal modernebb ökoszisztémát alkotva.
Az éghajlat megváltozása kedvezően hatott a növényzet fejlődésére és elkezdtek teret hódítani a modern tűlevelű erdők.
"Ma már tudjuk, hogy a dinoszauruszok mintegy 20 millió évvel a szóban forgó esemény előtt jelentek meg, de csak kis létszámban fordultak elő és jelentéktelenek maradtak egészen a karni pluviális eseményig. A nedves időszak után hirtelen beköszöntő száraz környezet adta meg a lökést a dinoszauruszoknak" - magyarázta Mike Benton professzor.
Ez az időszak azonban nem csak a dinoszauruszok számára volt kedvező, nagyon sok ma élő növény- és állatcsoport jelent meg, köztük az első teknősök, krokodilok, gyíkok és emlősök néhány képviselője.
A karni pluviális esemény az óceán élővilágára is hatással volt. Akkor jelentek meg a maihoz hasonló korallzátonyok és számos plankton, ami az óceánvíz összetételének alapvető változását sugallja.
A paleontológusok mostanáig öt fő kihalási eseményt azonosítottak az elmúlt 500 millió évre visszamenőleg. Ezek mindegyike óriási hatással volt a bolygóra és az élővilág fejlődésére. "Nekünk sikerült azonosítanunk egy újabb nagy tömegkihalást, amelynek egyértelműen meghatározó szerepe volt a szárazföldi és az óceáni élet újraindításában, megteremtve az alapjait a mai ökoszisztémáknak" - jegyezte meg Jacopo Dal Corso.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:07, kedd | Életmód
Kétezer foglyot kaszabolhattak le a mohácsi csatát követően a tömegsírok vizsgálata szerint
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően
2024. Július 16. 08:04, kedd | Életmód
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t hétfőn.
2024. Július 15. 08:00, hétfő | Életmód
Kálid Artúr kapta a Hollósi Frigyes-díjat
Kálid Artúr kapta idén a Hollósi Frigyes-díjat; az elismerést a közönség szavazatai alapján a Hyppolit, a lakáj címszerepéért nyerte el a Kőszegi Várszínház Köz-Játék Fesztiválján.
2024. Július 11. 08:04, csütörtök | Életmód
Készül a Shrek 5, két év múlva mutatják be
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba - számolt be róla kedden a Variety.com.