A hagyományos ünnepségen a kommunista diktatúrával szembenálló és ezért elítélt politikai foglyokról emlékeztek meg. Az újvárosi 1956-os szoborcsoportnál vitéz Kövesd Ferenc (PEK) arra hívta fel a figyelmet, hogy minden nemzedéknek emlékezni kell azokra az emberekre, akik áldozatot hoztak a szabadságért. Bereznai Csaba alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy felelősségünk és kötelezettségünk elmondani azoknak az embereknek az üzenetét, akik a diktatúra ideje alatt is vállaltak véleményüket és kiálltak a szabadság, s így a nemzet ügye mellett. Az alpolgármester rámutatott: meg kell ismernünk a múltat, és mai is tennünk kell a szabadságért, ami azt jelenti, hogy vállalnunk kell a közösségért feladatainkat. A XIV-es Szent István lejtaknánál vitéz Dr. Dobovits Miklós (PEK) azokat az éveket elevenítette fel, amikor politikai elítéltként itt a bányában dolgozott. Megerősítette, hogy a „civil tatabányai bányászokkal bajtársi viszonyban” voltak, és sokuk segítségére számíthattak nehéz sorsuk idején. Bereznai Csaba ennek a személyes helytállásnak a jelentőséget méltatta, amelynek vállalása komoly veszélyt jelentett a helyi bányászoknak is.
A Magyar Politikai Elítéltek Közössége, a Politikai Foglyok Szövetsége és a város önkormányzata tizedik esztendeje emlékezik meg azokról, akik szemben álltak a kommunista diktatúrával, s ezért elítélték őket. A megemlékezés helyszíne éveken át a XIV. Szent István Lejtakna volt, s négy esztendeje az 1956-os emlékműnél is elhelyezik a résztvevők a kegyelet virágait. A Béke parkban található emlékműnél ugyanis ma már annak a tábornak a rabkapuja is látható, ahol annak idején, a politikai foglyok közül a legtöbben dolgoztak.
Az első, koncepciós perekben elítélt rabokat 1953. augusztus 19-én szállították a X-es, XIV-es és a Síkvölgyi akna mellett létesített táborokba. Az akkori tatabányai szénbányászati tröszt bányáiban az oroszlányi táborokkal együtt csaknem háromezer elítélt dolgozott három műszakban. A tatabányai rabtábor 1956 nyarán szűnt meg.