Városlista
2021. november 29, hétfő - Taksony

Hírek

2021. Augusztus 11. 16:02, szerda | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

Egymásnak esett két család, gázolás lett a vége

Egymásnak esett két család, gázolás lett a vége

Két család esett egymásnak Létavértesen. Egy férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a rendőrök négy embert állítottak elő.

A rendőrségre 2021. augusztus 7-én 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Létavértesen két család összeverekedett a nyílt utcán. Több egység is azonnal a helyszínre ment, ahol véget vetettek a dulakodásnak, majd mentőt hívtak egy férfihez, akit a gyanú szerint egy autó ütött el – közölte a rendőrség.

Az adatgyűjtés hamar körvonalazta az utcában történteket. A két család egy korábbi nézeteltérésükön vitatkozott össze, ami egészen addig fajult, hogy lökdösni, fenyegetni kezdték egymást. A történtekről időközben értesült az egyik család 34 éves férfi tagja, aki azonnal autóba ült és elindult a helyszínre. Amint megérkezett, egyik haragosuk felé irányította az autót és fékezés nélkül elütötte. A sérült férfi rokonai ezért a kezükben lévő szerszámokkal, botokkal az autónak estek és ütni-verni kezdték. A sofőr lezárta az jármű ajtajait, majd megfordult és sietve elhajtott a helyszínről.

Az egyenruhások perceken belül megtalálták a helyi férfit, akit előállítottak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2021. augusztus 10-én elrendelt. Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. Az elgázolt férfi az orvosi vélemények alapján súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett és pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem halt meg. A nyomozó hatóság közlekedési szakértő bevonása mellett vizsgálja az eset további körülményeit.

A rendőrök egy férfit, valamint két fiatal nőt is előállítottak, őket csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Ezek érdekelhetnek még

2021. November 28. 16:08, vasárnap | Kék hírek

Viccnek indult, de a rendőrségen folytatódott az ügy

Egy 26 éves férfi és négy társa ellen folytatott nyomozást fejezték be a rendőrök. Vádemelést javasolnak.

2021. November 28. 11:02, vasárnap | Kék hírek

Tunéziai drogdílert fogtak el a magyar rendőrök

Kokaint és hasisgyanús anyagot foglaltak le a rendőrök a feltételezett elkövető lakásán, a kábítószer feketepiaci értéke akár kétmillió forint is lehet.

2021. November 27. 16:02, szombat | Kék hírek

Hét drogdíler kaptak el Bács-Kiskunban

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hét embert vettek őrizetbe egy Baján, Érsekhalmán és Siklóson tartott rendőrségi akció után

2021. November 27. 14:00, szombat | Kék hírek

Több tucat rendőr csapott le egy drogbandára Pest megyében

Két nap alatt tíz helyszínen gyűjtöttek be 11 gyanúsítottat a Pest megyei rendőrök. Az akciókban öt kábítószer-kereskedelemmel, hat fogyasztással gyanúsított férfit fogtak el.