Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2017. Október 26. 08:55, csütörtök | Helyi

Egyre népszerűbb a Tó-futás

Egyre népszerűbb a Tó-futás

Összesen majdnem százharminc embert sikerült megmozgatni a vasárnap délelőtti Tó-futással Környén.

Ha a futók váltóban teljesítették volna a távot, nagyjából Gyöngyösig jutottak volna el, és vissza, de lehet, hogy messzebb is, hiszen voltak nevezők, akik több kategóriában is indultak, és olyanok is akadtak, akik „csak úgy” levezetésként tettek még egy tókört.
A program hagyományosan a Mozdítsd meg „KÖRNYE”zeted! tömegsport-sorozat őszi állomása volt, másrészt a szervezők kilencedik alkalommal tisztelegtek így 1956 hősei előtt, s a 23-ára jelzett kedvezőtlen időjárás miatt startoltak el a korosztályok 22-én.
A rendezők részéről ez remek döntésnek bizonyult, hiszen a lassan egy évtizedes múltú sportprogramra még soha nem neveztek ilyen sokan: a helyiek mellett többen érkeztek Oroszlányból és Tatáról is.
A legapróbbakra 500 méter, a kisiskolásokra és a családokra 1,6 kilométer, míg a többi versenyzőre egy teljes tókör, azaz 3 ezer méter várt, s bár akadt gyerkőc, akinek az utolsó métereknél eltört a mécses, a többség elszántan, sportosan és élvezettel szaporázta lépteit.
A felnőtteknél volt, akinek a tókör végén még egy hatalmas sprintre is futotta az erejéből, de rajt-cél győzelemre is akadt példa a legkisebbeknél. Az ovisoknál Madarász Panka és Csánki Balázs is puskaként lőtt ki, s mindketten meg is őrizték elsőségüket. A lányoknál Soós Dóra Vivien végzett a második, Lipót Csenge a harmadik helyen, míg a fiúknál Veilandics Vendel vehette át az ezüst, Soós János a bronzérmet.
A legnépesebb mezőnynek a kisiskolásoké bizonyult, 16 lány és 15 fiú teljesítette a kis tó-kört. A lányok között Mórotz Zsuzsi volt a leggyorsabb, másodikként ért célba Goján Fanni, harmadikként Leskó Vivien. A fiúknál Juhász Bálint végzett az élen, második lett Rádi Ádám Gyula, harmadik Tóth Fazekas Balázs. A felsős lányoknál a 3 kilométeres távot Wittmer Kitti teljesítette a leggyorsabban, a képzeletbeli dobogó második fokára Labossa Luca, a harmadikra Pájka Zsófia állhatott. A fiúknál Pálmai Patrik vehette át Beke László polgármestertől az aranyérmet, második lett Kucsera Zsolt, harmadik Rádi Ádám Gyula.
Középiskolás lányként csupán ketten rajtoltak el, az első helyet Gaál Eszter szerezte meg, Hegedűs Eszter pedig a másodikat. A fiúknál Krajczár Dominik ért elsőként célba, mögötte futott be Labossa Döme, harmadikként Demeter Zalán. Míg tavaly a felnőtt női kategóriában az egyetlen induló magabiztosan szerezte meg az aranyérmet, idén tizenhárman is neveztek, közülük Takács Piroska nyakába került a legfényesebben csillogó érem, a második helyen Matykó Zsuzsanna, a harmadikon Tallódi Tünde végzett. A férfiaknál a mezőnyt jócskán lehagyva szerezte meg az aranyérmet Varga Tamás, mosolyogva, integetve futott be mögötte Fóthi Zoltán, majd mindent beleadva hajrázott Lendvai Balázs. A seniorok közül Demeter Éva és Demeter János nyakába került eredményhirdetéskor az aranyéremnél, a hölgyeknél Csabai Ágota, a férfiaknál Markót András lett a második, a harmadik helyet Fiala-Hruby Eszter és Sándor Péter szerezte meg. A családi kategóriában hatan indultak, a legjobban a Somogyi formáció teljesített, második helyen végzett a Kupi család, míg harmadikon a Markót.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi

SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK

A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi

E-CIGARETTA BUKTATTA LE

Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.