Hírek
2014. December 22. 12:59, hétfő | Helyi sport
Elképesztő párbajtőr siker Aranyvasárnap!
Tatai ezüstérem a Felnőtt Magyar Bajnokság Női Párbajtőr Csapat versenyén
Vasárnap léptek pástra a női párbajtőr csapatok az Országos magyar bajnokság utolsó versenynapján. Az egyéni küzdelmek után csapatunkat a 9. helyre rangsorolták, így a legjobb nyolc közé jutásért is vívni kellett a lányoknak a Vasas 2. csapatával, amit 45/39-re nyertek a mieink.
És innen indult a csoda....
A Kun Anna, Kovács Sarolta, Molnár Petra, Gnám Tamara összeállításban felálló együttesünk, akiknek átlagéletkora 17 és félév (!) átírta az aznapra „tervezett” összes papírformát.
A négy közé jutásért a pást végén a címvédő BVSC csapata várt minket, soraiban a bajnoki aranyérmes Bukócki Biankával és a válogatott két tagjával, Révész Juliannával és Tóth Hajnalkával. A mieinknek nem remegett meg a keze, a csapatkapitány, Kun Anna 40/40-nél vette át az utolsó asszót, majd közel 3 perc után örülhettünk egy remek 45/43-as tatai győzelemnek.
A döntőbe jutásért az Antal Edina, Posovszky Tímea, Mészáros Nóra, Csomós Flóra összeállítású Vasassal csaptak össze, ahol a lányok elképesztő vívást produkálva, simán gyalogoltak be a döntőbe, a vége 45/34 lett.
Következett az aranycsata, ahol 4 tussal maradtunk alul a BHSE csapatával szemben, 45/41 arányban, feltéve az ezüst koronát, a klub eddig is szenzációs sikertörténetére.
Ez a négy hölgy : Kovács Sarolta junior világbajnok, 2014-ben a nőknél Az év magyar öttusázója, Molnár Petra kadet Heraklesz válogatott, Gnám Tamara serdülő Heraklesz válogatott és az egész nap veretlen, igazi vezéregyéniségként irányító, junior válogatott csapatkapitány, Kun Anna, az ezüstéremmel is bearanyozták Plásztán Attila vezetőedző, Partali Csaba és Juhász Bence edzők vasárnap estéjét. Gratulálunk!

A képen az ezüstérmes csapat: Gnám Tamara, Molnár Petra, Kun Anna és Kovács Sarolta
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
