Hírek
2013. Augusztus 29. 17:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Ellenzéki egyeztetés - Nem lesz közös miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek
![Ellenzéki egyeztetés - Nem lesz közös miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek](/external/image_cache/a/2/a/a2a1f9ac5a590ef0f0dceecf54919cb1.jpg)
Nem lesz közös miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek. A két szervezet közös egyéni jelöltekkel, de külön listán indul a választáson. Ezt Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője közösen jelentette be csütörtökön Budapesten, másfél órás tárgyalásuk után.
A két politikus sikerként értékelte a megállapodást, és azt mondta, hogy létrejött a kormányváltó szövetség, ugyanis az egyénijelölt-állítás összehangolása és a két külön lista garantálja a lehető legtöbb ellenzéki szavazat begyűjtését.
Bajnai Gordon elmondta: nem neveznek meg közös miniszterelnök-jelöltet, ellenzéki győzelem esetén az lesz a kormányfő, aki a több szavazatot szerző párt listáját vezette. Véleménye szerint így a választók dönthetnek erről a kérdésről.
Mesterházy Attila közölte: közös jelöltként tekintenek a 106 egyéni választókerületben induló politikusokra, így közös kampányra is készülnek. A két párt vezetői a jövőben kéthetente, a kommunikációs stábok pedig hetente egyeztetnek.
A 106 egyéni választókerületből 75-ben a szocialisták, 31-ben az Együtt-PM állíthat jelöltet. A Bajnai Gordon pártjának jutó 31 körzet között van hét budapesti - így a II., az V., a VII., a XII., a XVI., a XXI. és a XXII. kerület - és öt Pest megyei, valamint az egyik miskolci, debreceni, szegedi, győri és kaposvári körzet.
Az Együtt-PM indíthat jelöltet Baján, Szigetváron, Gyulán, Szentesen, Sárbogárdon, Mosonmagyaróváron, Egerben, Esztergomban, Vásárosnaményban, Nyírbátorban, Dombóváron, Körmenden, Balatonfüreden és Nagykanizsán is.
Az Együtt-PM-nek átadott választókerületek között van Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes, Korózs Lajos és Kunhalmi Ágnes elnökségi tagok, valamint Gúr Nándor alelnök körzete is.
Mesterházy Attila hozzátette, hogy a szocialista párt hamarosan tárgyalásokat kezd a többi demokratikus ellenzéki párttal, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával, Fodor Gábor liberális és Schmuck Andor szociáldemokrata pártjával. Politikusaik akár az MSZP listáján, akár a szocialistáknak jutó egyéni körzetek némelyikében elindulhatnak.
Arra az újságírói felvetésre, hogy ha az Együtt-PM pártszövetségként indul a választáson, akkor öt- helyett tízszázalékos parlamenti küszöböt kell átlépnie, Bajnai Gordon azt mondta: messze tíz százalék feletti eredményre számít.
Az MSZP és az Együtt-PM között júniusban kezdődtek tárgyalások a választási együttműködésről. Az egyeztetés múlt pénteken megakadt az esetleges közös miniszterelnök-jelölt kiválasztásának módja körüli vita miatt. Bajnai Gordon közvélemény-kutatást javasolt, Mesterházy Attila pedig azt, hogy előválasztáson döntsenek a kormányfőjelöltről és a 106 egyéni jelöltről. Bajnai Gordon később azt mondta, akár egy óra alatt meg lehet állapodni, és szervezete kész elfogadni, hogy az egyéni választókerületeket kétharmad-egyharmadban arányban osszák fel.
A szocialista párt elnöksége szerda este a tárgyalások folytatásáról döntött. Az MSZP a megállapodás érdekében eltekintett az előválasztásról szóló javaslatától. Ekkor körvonalazódott, hogy a két párt szinte biztosan külön listán indul majd.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 13. 13:54, kedd | Belföld
Magyarországon is érezhető földrengés volt Horvátországban
Magyarországi településeken is érezhető, 4,4-es magnitudójú földrengés volt kedd reggel Horvátországban, a magyar-horvát határ közelében.
2024. Augusztus 13. 08:06, kedd | Belföld
Ezeréves ünnep, 21. századi élmény – megújult a Szent István Nap mobilalkalmazása
Megújult mobilapplikáció és honlap segítségével tájékozódhatnak a Szent István Nap látogatói az eseményekről, rendezvényhelyszínekről és a négynapos ünnepségsorozattal kapcsolatos minden tudnivalóról.
2024. Augusztus 13. 07:53, kedd | Belföld
EM: júliusban túlnőtte a 60 ezres darabszámot a hazai tisztán elektromos járműpark
2024. Augusztus 12. 08:02, hétfő | Belföld
Folytatódik a hőség a héten
Folytatódik a hőség a héten, a legmelegebb órákban akár 38-39 Celsius-fok is lehet.