Hírek
2012. Június 25. 13:30, hétfő | Helyi
Előzetesben a temetői tolvajok
Két tatabányai férfit gyanúsít a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a tatabányai Újtelepi temetőben történt bűncselekmények elkövetésével.

A 23 és 24 éves férfiak több mint 5 millió forint kárt okoztak az elhunytak hozzátartozóinak, akik pénzt nem sajnálva állítottak méltó emléket szeretteiknek.
Június elején 5 feljelentés érkezett ismeretlen tettes ellen. Özvegyek, gyászoló családtagok kérték a Rendőrség segítségét, mert a sírhelyekre kihelyezett réz, illetve bronz vázáknak, mécsestartóknak, szobroknak nyoma veszett.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya úgy érezte, tűt keres a szénakazalban, mégsem adta fel, hogy megtalálja a tolvajokat. A nyomozók úgy gondolták, a környéken kell keresni az elkövetőket, ezért széles körű adatgyűjtést végeztek. Egy nap „terepmunka” során, két fiatal férfiba botlottak a Hentes utcai garázsoknál.
Dobozokat cipeltek, melyekben fém alkatrészek voltak. Eredetükre vonatkozóan össze-vissza beszéltek, de a rendőrök ekkor még nem tudták bűncselekményhez kötni a látottakat. Múlt héten azonban egy helyi cég vezetője tett feljelentést a rendőrségen betöréses lopás miatt, ráadásul a tőle eltulajdonított tárgyak megegyeztek azokkal, melyeket a nyomozók találtak a két férfinál.
A nyomozók újra megkeresték őket, majd bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a garázsban is kutatást tartottak. A helyszíni szemle során a garázsban réz és bronzmaradványokat találtak, melyekről a két férfi bevallotta, hogy a temetőből eltulajdonított tárgyakból származnak. Ők lopták el a keresett vázákat, szobrokat, melyeket aztán egy flex segítségével feldaraboltak és a közeli méhtelepen pénzzé tettek.
A két férfi elismerte a bűncselekményeket, 8 rendbeli lopás megalapozott gyanújával vette őket őrizetbe a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezésükre a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.
A Tatabányai Rendőrkapitányság által 2012. június 15-én megjelentett 100.000 forint díjkitűzés ezennel visszavonásra kerül.



Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
