Hírek
2013. November 25. 10:21, hétfő | Helyi sport
Értékes pont Várpalotáról
23-23-as döntetlent ért el idegenben a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Várpalota ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 10. fordulójában, szombaton
Az értékes egy ponttal a fekete-fehérek továbbra is az élmezőnyben foglalnak helyet. Az NB II-es női csapat Salgótarjánban szerepelt és magabiztos győzelmet aratott, Völgyi Ágnes 16 gólt dobott. A két csapat legutóbb november 6-án, a Magyar Kupában találkozott, akkor a Tatai AC egy végletekig kiélezett végjátékban 23-22-re győzni tudott. A két együttes ott folytatta, ahol a kupameccsen abbahagyta, férfias játék és kemény védekezés jellemezte a találkozó elejét. A
TAC egy-két góllal elhúzott, előnyét a félidőig három találatra növelte (8-11). A második játékrészben a Várpalota még agresszívebb védekezésre váltott, a tataiak egyre kevesebbszer tudtak a széleken elmenni, középen pedig kemény faultokat kaptak a hazaiaktól. A vendégelőny fokozatosan csökkent, az 50. percben már csak 19-18-ra vezetett a TAC. Érezni lehetett, hogy ismét drámai lesz a hajrá. Így is lett, a Várpalota 18 másodperccel a vége előtt egyenlített, a hátralévő időben pedig letámadással akadályozták meg az újabb tatai találatot.
férfi kézilabda NBI/B, 10. forduló:
Várpalota -Tatai AC 23-23 (8-11)
legjobb tatai góldobók: Kanyó Bence 7, Szám Ferenc 5, Schneider Patrik, Hollós Máté 5-5
"Nyerhettünk volna, de a második félidőben sajnos nem tudtuk megtartani az előnyünket. Értékes egy pontot szereztünk, de a hazaiak kemény védekezése ellen nem mindig találtuk meg az ellenszert. A második félidőben nagyon hiányzott a szélsőjáték, középen erőltettünk mindent, de a masszív várpalotai falat nehéz volt átlőni"-mondta a mérkőzés után Fülöp Péter vezetőedző.
"Az első félidőben nagyon jól ment a védekezés, 8 gólon tartottuk a hazaiakat. Támadásban voltak gondok, de a Várpalota ellen úgy látszik, mindig ilyen meccset játszunk. Szétfaultoltak minket, de még így is nyerhettünk volna, ennek ellenére úgy gondolom, kevés csapat fog innen pontot, pontokat elvinni"-értékelt Kanyó Bence, aki 7 góljával a csapat legeredményesebb játékosa volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 25. 14:00, szerda | Életmód
Pataky Attila: több mint ötven év munkájának elismerése a Petőfi Zenei Életműdíj
Több mint ötven év munkájának elismerése a Petőfi Zenei Életműdíj - mondta Pataky Attila, aki az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában beszélt a díjról és a díjátadó gálaestről.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.

