Hírek
2013. Április 03. 14:46, szerda | Helyi
Esztergom árvízvédelmét támogatja a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara anyagi hozzájárulást nyújt az esztergomi Prímás sziget árvízi védelmét ellátó gátrendszer megépítéséhez
A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara anyagi hozzájárulást nyújt az esztergomi Prímás sziget árvízi védelmét ellátó gátrendszer megépítéséhez szükséges helyi tervek elkészítéséhez az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság számára - jelentette be szerdán Dr. Völner Pál, országgyűlési képviselő, az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára és Juhász József, a KEMKIK elnöke.
Dr. Völner Pál elmondta, a dunai árvízvédelemből eddig Esztergom azért maradt ki, mert a nem megfelelő egyeztetések miatt a létesítménynek nem volt eldöntött nyomvonala. Az ÉDUVIZIG most egy olyan pályázatra nyert támogatást, mely a tervek készítésénél minden lehetséges megoldást megvizsgál. A tervezés idén megvalósul és 2014-ben kezdődő új uniós ciklusban meg lehet kezdeni a kivitelezést. A projekt költsége 4 és 5 milliárd forint közé becsülhető.
Az országgyűlési képviselő hozzátette, korábban is probléma volt, hogy a helyi szabályozási tervek készítésének költségére a pályázatok nem nyújtottak fedezetet, azt a városnak kellett volna biztosítani. Mivel Esztergom pénzügyi helyzete nehéz, illetve a városnak jelenleg sincs érvényes költségvetése, és a városvezetéssel nem mindig zökkenőmentes az egyeztetés, ezért a megkeresést követően a kamara úgy döntött, hogy társadalmi felelősségvállalása keretében ötmillió forinttal hozzájárulnak a gátrendszer terveinek elkészítéséhez - tette hozzá Dr. Völner Pál.
Juhász József, a kamara elnöke rámutatott, hogy szolgáltató kamaraként valamennyi olyan kezdeményezést támogatnak megyeszerte, mely a vállalkozásoknak előnyt jelent. A gátrendszer megvalósításával az árvíztől védett területen nagy mértékben nő a fejlesztés lehetősége az esztergomi idegenforgalmi és egyéb gazdasági szereplők számára. A beépített árterületek közül kiemelt a Prímás sziget, mely a város fejlődésének egyik kitörési pontja a történelmi belvárossal, a Mária-Valéria híddal és a Dunával való közvetlen kapcsolata révén.
Zoltai Dániel, a KEMKIK titkára hozzátette, a Prímás szigeten található turisztikai, oktatási és sportlétesítményeket az árvíz évről évre rongálja, valamint a valamint a tevékenységüket ott végző vállalkozások számára az évről-évre bekövetkező árvíz bizonytalanná teszi a vállalkozási környezetet. Az árvízvédelem megvalósulásával a befektetési hajlandóság is növekedhet.
A projekt megvalósításával teljesülhet az a magyar-szlovák határvízi Bizottság Duna Albizottsága által megfogalmazott célkitűzés is, miszerint törekedni kell a folyó két oldalán az egyenlő árvízi biztonság megteremtésére, mivel a jelenlegi magyar oldali töltések védképessége elmarad a szlovák oldali védművekétől.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 25. 10:09, kedd | Helyi
HAJNALI RAJTAÜTÉS
A DELTA Program keretében egy hevesi drogkereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként az oroszlányi rendőrök.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Március 07. 19:52, péntek | Helyi
„NEM TUDTAM, HOGY BŰNT KÖVETEK EL”
Egy 79 éves gyanúsított vallotta ezt, aki egy tárcát és egy táskát vitt el egy élelmiszerbolt pultjáról.
2025. Március 03. 16:05, hétfő | Helyi
Labdarúgó NB II - Újra nyert és visszaállt az élre a Kisvárda
A Kisvárda kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Kozármisleny vendégeként a labdarúgó Merkantil Bank Liga 19. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.