Hírek
2024. November 28. 08:15, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Európa-liga - Jansen: rendkívül stabil csapat a Malmö
Pascal Jansen vezetőedző szerint a Ferencváros következő ellenfele - az Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában - igen stabil csapat, ezért nagy kihívás lesz legyőzni csütörtökön.
"Erős csapat a Malmö, amit az is mutat, hogy 11 pontos előnnyel lett svéd bajnok. Legnagyobb erőssége a stabilitás, ezért nagyon kevés gólt kap. Ennek ellenére nem kezdtek jól az Európa-ligában, de még visszajöhetnek, nekünk pedig ezt nem szabad megengednünk" - fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján a holland tréner. Jansen arra utalt, hogy a Malmö három pontjával a kiesést jelentő 28. helyen áll.
A szakvezető kifejtette, van tapasztalata a skandináv futballal, amelynek filozófiája közel áll a saját elképzeléseihez, ennek fényében pedig érdekes meccs várható. Szerinte az ellenfél agresszív, támadó futballt képvisel, nagy tempót diktál, akárcsak az FTC. Ennek semlegesítése fontos feladat lesz.
"Lesz olyan a jövőben, amikor Saldanha és Varga Barnabás egyszerre lesz a kezdőcsapatban, mint az eddigi egyetlen alkalommal, a Tottenham Hotspur ellen, de hogy mikor, azt én döntöm el. Egyrészt vannak taktikai okai, hogy nem egyszerre szerepelnek a pályán, másrészt Saldanha nem tökéletes fizikai állapotban érkezett a csapathoz, de minden nap azon dolgozik, hogy jobb legyen, ezzel Vargát is kihívás elé állítja" - mondta Jansen az MTI érdeklődésére.
Jansen úgy vélte, az európai szövetségnek mindig vannak új ötletei, amivel növelheti a meccsszámot, de személy szerint neki tetszik az európai kupasorozatok új, ligarendszerű lebonyolítása a csoportkörrel szemben, mert bár nagyobb terhelés és nyomás van a játékosokon, ugyanakkor a nemzetközi mérkőzések jó tapasztalatot jelentenek futballistái számára, illetve egy olyan klubnak, mint FTC, kifejezetten jó, hogy minél többet szerepel a nemzetközi porondon.
A játékosok részéről Stefan Gartenmann kiegyenlített meccsre számít, dánként pedig jól ismeri a skandináv futballt. Úgy vélte, a Malmö FF a hazai bajnokságban hasonló helyzetben van, mint a Ferencváros.
"Az új rendszerben nemcsak minden pontnak, de minden gólnak is jelentősége van. A győzelemmel nagyon jó helyzetbe kerülnénk, így csakis a három pont begyűjtésével lennék elégedett"
- fogalmazott a nyáron igazolt 27 éves védő. Szerinte a hat pontjával továbbjutó helyen álló Ferencváros nagy lépés volt a pályafutásában a Midtjyllandhoz képest, mert egy történelmi klub, amely jobb infrastruktúrával rendelkezik.
Gartenmann arról is beszélt, hogy a csapat életében jól jönnek a válogatott szünetek, mert nagy terhelésnek vannak kitéve azáltal, hogy előtte 22 nap alatt hét meccset játszottak, ami nemcsak fizikálisan, hanem mentális is komoly kihívást jelent. Hozzátette, ezek a válogatott szünetek segítenek frissnek maradni és feltölteni az energiatartalékokat.
"Nem egyszerű megmondani az okát a kétarcúságnak. Beszélhetünk motivációról, taktikáról, vagy éppen fáradtságról. Sokan képesek vagyunk csúcsteljesítményre, de ez nem mindig jön ki a bajnokságban. A nemzetközi meccsekre talán jobban fókuszálunk, ezért nem mindig sikerült ugyanazt a szintet mutatni a hazai bajnokságban. A jövőben szeretnénk egyenletes teljesítményt nyújtani, mert nemcsak európai porondon, hanem Magyarországon is visszaütnek a hibák" - mondta Gartenmann annak kapcsán, hogy a Ferencváros az előző öt bajnoki találkozójából csupán egyet nyert meg.
A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor az azeri Alijar Aghajev játékvezető sípjelére kezdődő mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.
