A színház az új évadban sem szeretne lemondani arról a sokszínűségről, amit – saját prózai és zenés előadásai mellett – a táncelőadások meghívása jelent. Ennek megfelelően a sorozat folytatásaként TÁNC 2020 címmel a hagyományos és a kortárs táncnyelven megszólaló előadások legjavát láthatják majd a tánc szerelmesei a Jászai Mari Színházban.

Az Így szerettek ők sorozatot az új évadban hasonló tematikával a Világraszóló magyarok című felolvasószínházi program váltja fel. Az előadásokat szerzőként és rendezőként egyaránt Réczei Tamás jegyzi. A sorozatban Kőrösi Csoma Sándor, Lugosi Béla, Munkácsy Mihály és Semmelweis Ignác életébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.

A 2019-ben bemutatott Švejk című előadás a Jászai Mari Színház és az Aradi Kamaraszínház közös szakmai együttműködésében jött létre, melynek során a darab rendezője, zenei vezetője és dramaturgja a határon túlról érkezett, hogy a Jászai Mari Színház csapatával közös művészi munka során álmodják színpadra Hašek művét. Az új évadban egy fiatal, független, romániai színházi közösség, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió művészei, tervezői, alkotói és a műhely vezetője, Sebestyén Aba fognak együtt dolgozni a Részegek című előadáson, folytatva ezzel a különböző színházi nyelvek és hagyományok kölcsönhatására épülő együttgondolkodást.

A Macbeth című előadás az új szezonban is műsoron marad a Szkéné Színházban.

Felnőtt előadások a 2019/2020. évadban
Crespo Rodrigo a május 13-i sajtótájékoztatón kihangsúlyozta: „Az előttünk álló szezonban a megszokott 6 felnőtt bemutató helyett 8 premiert tartunk. A plusz 2 vállalásunk közül a készülőben lévő József Attila darab, Vonat elé leguggolni címmel ősbemutató lesz, a Francia rúdugrás pedig az évek óta hatalmas sikerrel futó, szilveszteri felolvasószínházi előadásunk szcenírozott változataként kerül bemutatásra, kizárólag bérleten kívül. Amikor az új évadunk premiereiről beszélünk, elsősorban a frissesség jut az eszembe. Ezeken a darabokon keresztül a mai drámairodalom meghatározó alkotásait ismerheti meg a közönség, ráadásul olyan műfaji teljességben, melyben a dráma, a tragikomédia és a vígjáték egyformán szerephez jut. A Jászai Mari Színház művészi vállalásai a mögöttünk álló évadok alapján úgy hiszem, világossá tették azt az irányt, amit szakmailag meghatároztunk, s ami az eddigi tapasztalataink alapján elnyerte a közönség támogatását. Ezen arculat erősítése érdekében kértem fel Béres Attilát, Horváth Illést és Sebestyén Abát, három olyan rendezőt, akik eddig még nem dolgoztak a társulattal. És mellettük azokat a visszatérő rendezőket, Czukor Balázst, Guelmino Sándort és Vidovszky Györgyöt, akik a Jászai korábbi nagyszerű előadásainak létrehozói. Velük, a színház összeszokott, erős társulatával és a bemutatásra kerülő darabokkal folytatható az a csapatmunka és együttgondolkodás, mely művészi szempontból számomra a Jászai Mari Színház legfontosabb jellemzője.”

Az általa rendezett előadással kapcsolatban Crespo Rodrigo hozzátette: „Mohácsi István Francia rúdugrása nem ismeretlen a Jászai nézői számára – igaz, eddig más formában találkozhattak vele. Évekkel ezelőtt elindítottuk az Antré-estek című felolvasószínházi sorozatunkat, amelynek keretében ezt a darabot is előadtuk, méghozzá akkora sikerrel, hogy az első előadás óta minden évben egyszer, december 30-án műsorra tűzzük. Folyamatosak voltak a nézői megkeresések, hogy ne „csak” felolvasószínházi, hanem hagyományos előadásként is csináljuk meg ezt a pajzán darabot, így a nyomásnak engedve, bérleten kívül, felvettük az új évad bemutatói közé. A darab műfaji megjelölése „szextett két részben”, ami többféleképpen olvasható. Egyrészt arra utal, hogy hatan szerepelnek benne – három férfi és három nő –, másrészt azt is sejteti, hogy egy huncut, 18 éven felülieknek szánt, szókimondó, de nem vulgáris darabról van szó. A Francia rúdugrás egy komédia, amely nagy mértékben épít a francia iskolára, főleg Feydeau-ra, de mintha lenne benne egy csipetnyi Molnár Ferenc, egy kis Rejtő… Mindezt pedig a szerzőnek pontosan sikerült átültetnie a mai világra: sitcom-szerűen pörög a történet, egyetlen másodpercre sem hagyja nyugodni a nézőt. Olyan problémák jelennek itt meg a szexualitással, az egymásra unással, az egymásra szánt idő hiányával kapcsolatban, amelyekben nagyon sok pár magára ismerhet. Súlyos drámát is lehetne írni ezekből a helyzetekből, a szerző mégis úgy csűri-csavarja őket, hogy nem lefelé, hanem felfelé görbül tőlük a szánk. Szeretném, ha a „francia rúdugrásról” – aminek a jelentését most még nem árulnám el – a nevetéstől és a pajzán történettől kipirulva jönnének ki a nézők a darab végén a Kamaraszínházból.
Bár rendezőként jegyzem az előadást, inkább játékmesterként tekintek magamra, mivel közös munka lesz a társulattal – a felolvasószínházi előadást is így csináltuk. Természetesen beépítjük a darabba a korábbi tapasztalatainkat, de mégis nagyon más lesz díszletek között, kézben tartott példány nélkül előadni ezt a történetet. Kíváncsian várjuk, milyen lesz így találkozni a nézőkkel.”

Béres Attila a Cabaret kapcsán elmondta: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Jászai Mari Színház társulatával dolgozhatok – ez egy rendkívül jó színház, régóta vágytam már a közös munkára. A Cabaret egy klasszikus értelemben vett musical, amelyben csodálatos számok szólalnak meg. Ugyanakkor nemcsak a zeneiség számít a darabban: igazán mély történetet mesél el arról, miként történhetett meg az 1930-as évek Berlinjében, hogy senki nem vette észre a fasizmus betörését. A Kit-Kat Klub, ahol a történet játszódik, a szabadság erős szimbóluma. Mégis, a kabaré rendkívül szabad légkörében sem tűnik fel senkinek, hogy egy olyan rendszer közelít, amely végérvényesen el fogja törölni ezt a világot. Ezért találtuk ki, hogy az előadásunkban az összes jelenet a kabarén belül fog játszódni, mintha a különböző cselekményelemek egy-egy kabarészámot jelentenének. Nem realista előadásban gondolkodunk tehát, ahol a kabaréban történtek mellett párhuzamosan futnak a külvilág eseményei. Azt szeretnénk bemutatni, ahogy a külső történések egyre inkább kiszorítják a szabadságot ebből a biztonságosnak hitt közegből, és ahogy az ember egyre inkább rákényszerül arra, hogy megfeleljen bizonyos helyzeteknek. Korhű előadást tervezünk, a jelmezeket és a díszleteket a harmincas évek divatjai és képzőművészeti irányzatai fogják meghatározni.
A Liza Minelli főszereplésével készült, több Oscar-díjat nyert filmfeldolgozásnak köszönhetően mindenki ismeri a Cabaret csodálatos, jazz- és swing-alapú, fülbemászó zenéit. Lovas Gabriella, a Jászai zenei munkatársa nagyban segíti azt az elképzelést, amelyet színpadra szeretnénk állítani. Már most, a próbaidőszak kezdetén nagyon sokat köszönhet a produkció az ő igényességének és profizmusának.”

Guelmino Sándor a bemutatóval kapcsolatban elmondta: „A Szutyok volt az első olyan Pintér Béla-darab, amit mások is színre vittek a drámaíró-rendező-színész saját társulatán kívül: Székesfehérváron és nemrég Marosvásárhelyen is bemutatták. Ez nekem is bogarat ültetett a fülembe, mert nagyon szeretem ezt a művet – amikor újraolvastam, azt éreztem, hogy muszáj megcsinálnunk belőle a saját adaptációnkat, annyira fontos kérdésekről beszél.
Kicsit olyanok nekem Pintér Béla darabjai, mintha egy görög végzetdrámát vegyítenék a South Parkkal. Egyrészt adott egy megoldhatatlannak tűnő életprobléma, és mi nagyon szurkolunk, hogy hőseink megoldást találjanak rá, mégis érezzük, hogy menthetetlenül haladunk a tragédia felé. Másrészt viszont Pintér szereplői olyan reflektálatlanul mondják ki azt, amit gondolnak, ahogy a kisgyerekek fogalmaznak, amikor például simán leöregezik az utcán szembejövő nénit – felnőtt, empatikus, megfelelően szocializált emberek ritkán tennének így. Ez a South Park-os, infantilis humor teszi, hogy a legkeserűbb, legtorokszorítóbb helyzeteken is kénytelenek vagyunk röhögni. A másik, ami engem a South Parkra emlékeztet, hogy a darab folyamatosan az előítéleteinkkel játszik. Először arra épít, hogy azt érezzem, „de kínos, hogy előítéleteim vannak”, aztán egyszer csak olyan mozzanatok jönnek elő, amelyek viszont aládúcolják ezeket az előítéleteket. Ekkor a néző zavarba jön a saját reakciójától, aztán kezdődik ugyanez a játék elölről. Ráadásul vidéken feltehetőleg sokkal égetőbbek és átélhetőbbek a drámában megjelenő személyes és társadalmi problémák, mint Budapesten, ahol a nézők talán egy kicsit távolságtartóbban tudják szemlélni a színre lépő figurákat. Épp ezért kíváncsi vagyok, hogyan fogadják majd a nézőink az előadást, de annyi kellemes tapasztalatunk van a tatabányai közönséggel kapcsolatban, hogy ezúttal is bizakodó vagyok.
Minden próbaidőszak akkor érdekes, ha az ember kockázatot vállal. Arra, hogy valaki jobban rendezzen Pintér Bélát, mint maga Pintér Béla, nem sok esély van. De arra mindenképpen érdemes tenni egy kísérletet, hogy máshogyan, az eredetit újragondolva hozzuk létre a saját értelmezésünket. Ha sikerül jól eljátszanunk, akkor ez a történet egyszerre tud röhejes és tragikus lenni. Azt a furcsa, sok összetevőből álló érzést szeretném visszakapni az előadásunktól, amit a szöveg többszöri olvasása után is éreztem.”

Az általa rendezett másik bemutatóval kapcsolatban a rendezőtől megtudtuk: „A Majd, ha az eső eláll története 2039-ben, a közelítő apokalipszis előtt veszi kezdetét, de csak két jelenet játszódik ekkor: a darab nagy része egy család életének fontos pillanatait tárja elénk az ötvenes évektől az ezredfordulóig. Furcsa műről van szó, ausztrál drámával egyébként sem gyakran találkozik a közönség, már csak ezért is kuriózumnak számít.
Andrew Bovell darabja egy különös szerkezetű családtörténet, ami a végén kezdi a mesélést, így apránként, kicsit krimiszerűen áll össze a néző fejében, hogy miről is van szó. A kiindulópontot az jelenti, hogy a család egyik tagja még a hatvanas években elkövet valamit, ami a folyamatos titkolózások és hazudozások miatt a későbbi generációkat is kísérti. Csendes, meditatív, rendkívül költői darab, ami azért is foglalkoztat, mert ilyet még nem csináltunk a Jászaiban.
Kicsit olyan ez a történet, mintha gyakorlati illusztrációja lenne a családállítási elméletnek, amely szerint azokat a problémákat, amelyek az életedben jelentkeznek és amelyeket nem tudsz megoldani, a legtöbbször valamelyik családtagodtól öröklöd tovább. Ennek a feldolgozására mindenféle technikák léteznek. Egyszer részt vettem egy ilyen terápián, ami revelatív volt számomra – részben emiatt is kezdett érdekelni Bovell műve. Azt próbálja feszegetni, hogy nemcsak a környezeted és saját magad iránt tartozol felelősséggel: ha rosszul döntesz, vagy ha egyáltalán nem döntesz, elhallgatsz dolgokat, az súlyos következményekkel jár a következő generációkra nézve is. Ráadásul mindez nemcsak a saját családodat, hanem a tágabb környezetedet is érinti: felelősek vagyunk a saját sorsunkért, a gyerekeink sorsáért és a Földünk sorsáért. A Majd, ha az eső eláll összepárosítja az egyénit az egyetemessel, és arról beszél, hogyan teszünk tönkre mindent magunk körül – innen válik érthetővé az is, hogy miért a világvége előttről tekintünk vissza a korábban történtekre.”

Horváth Illés a Tesztoszteronnal kapcsolatban elmondta: „Ez lesz az első rendezésem a Jászai Mari Színházban, de nézőként sokszor voltam már Tatabányán. Rendkívül színvonalasnak tartom az itteni előadásokat, ezért nagyon örültem, amikor Crespo Rodrigo igazgató felkért Andrzej Saramonowicz darabjának megrendezésére. Ez egy kortárs lengyel dráma, amely óriási nemzetközi sikernek örvend, Lengyelország különböző városaitól kezdve Bulgárián és Csehországon keresztül Törökországig számtalan színházban bemutatták, Magyarországon ez lesz a második színrevitele.
A darab egyik specifikuma az „egyneműség”: hét férfiszereplő játszik benne, nincsenek női karakterek. Ilyen alaphelyzettel eddig sem színészként, sem rendezőként nem találkoztam. Eleinte nem is tudtam elképzelni, hogyan tud ez működni, hiszen a nemek közti feszültség alapkonfliktus szinte minden színdarabban. De miután elolvastam a darabot, rájöttem, hogy ez a történet csakis egy ilyen izolált és „egynemű” térben beszélhető el, és nagyon megszerettem az ötletet. Maga a sztori egy elmaradt esküvő helyszínén, egy vendéglőben játszódik, ahova feldúltan betoppan a násznép hat férfitagja. Csak egy pincér van ott, aki viszont ki van fizetve aznapra, így nem tehet mást, mint hogy kiszolgálja a vendégeket. Elkezdenek inni, beszélgetni, és a történet előrehaladtával, mint a jó krimikben, sok mindenre fény derül: hogyan is jutottak a szereplők idáig, miért maradt félbe az esküvő… Az erős krimiszál mellett rengeteg lelki tartalom kerül felszínre az előadásban.
Bármilyen furán hangzik, zenés előadást tervezek. Az esküvői zenekarnak a helyszínen maradtak a hangszerei, így a szereplők a maguk esetlenségével néha megragadnak egy gitárt vagy leülnek a szintetizátorhoz, és rázendítenek egy-egy dalra. Ebben Zságer-Varga Ákos lesz a segítségünkre, aki az összes eddigi előadásom zenéjét szerezte. Persze nem musicalt tervezünk, de a zene fontos része lesz az előadásnak, még ismerős dallamok is felcsendülhetnek.”

Vidovszky György kihangsúlyozta: „Ifjúsági előadásokkal vagy társadalmi kérdéseket boncolgató felnőtt előadásokkal gyakran meg szoktak keresni különböző színházaktól, de az Ádám almái egy mélyen filozofikus, szimbolikus darab, ilyen típusú munkával ritkábban találnak meg. Meg is kérdeztem Crespo Rodrigo igazgatót, hogy miért engem nézett ki a feladatra. Azt válaszolta, hogy a színészek visszajelzései alapján döntöttek úgy, hogy ezt a munkát egy érzékenyen gondolkodó rendezőre bíznák – ez a bizalom nekem is segít abban, hogy utat építsek a szöveg és saját magam között.
Az előadás alapjául szolgáló dán filmet nagyon szeretem, rendkívül pontosnak és eredetinek tartom. Most, hogy újra megnéztem, majd pedig a dráma adaptációt is elolvastam, rájöttem, hogy nagy lehetőségeket rejt a mű színpadra állítása. Különösen azokkal a színészekkel, akik szerepelni fognak a darabban: Ivánt Kardos Róbert, Ádámot pedig Király Attila fogja alakítani. Az ő párosukban nagyon hiszek, mindig inspiráló velük dolgozni. Ami biztos, hogy az eredeti filmtől nagyon el kell térnie egy mai magyar adaptációnak, különben nincs értelme színre vinni. Csak akkor érdemes belekezdeni, ha formailag, gondolatilag, vagy akár színészileg mást, újat tudunk vele mondani.
A filmben megjelenített, több mint tíz évvel ezelőtti skandináv közeg sokat változott mára, ehhez képest pedig a magyar valóság még nagyobb eltéréseket mutat. Jó példa erre a címszereplő, a neonáci Ádám esete. A filmből nem derül ki, hogy pontosan mit is követett el, az viszont biztos, hogy a szélsőjobboldali mozgalmak jelenléte sokkal erőteljesebb a mai társadalomban, mint az eredeti mű megjelenése idején. Vagy említhetjük az egyik mellékszereplőt, a Khalid nevű arab figurát, aki terroristának vallja magát, de nem vallási meggyőződésből, hanem gazdasági okokból küzd a multinacionális cégek ellen. Nem igényel bővebb magyarázatot, hogy az ő alakjának a megformálása a mai Magyarországon különös óvatosságra inti az embert. A műre jellemző humoros, allegorikus ábrázolás, amelynek jellemzője, hogy a figurák nagyon leegyszerűsítve képviselnek egy-egy eszmét, kétélű lehet, hiszen túl közel került a társadalom ezekhez az alakokhoz. Ez a feladat egyik legizgalmasabb része: bele kell nyúlni a darabba itt-ott, hogy a néző pontosan azt értse, ami a mű létrehozóinak az eredeti szándéka volt.”

Sebestyén Aba a Részegekkel kapcsolatban elmondta: „Ivan Viripajev műve korunk iránytűjét vesztett emberének tragikomikus vergődéséről szól: arról, hogy nagyon magunkra maradtunk, és hogy ebben a magányban, az értékeiben megrendült társadalmunkban mit jelent számunkra Isten? A banki menedzsertől kezdve az IT-szakemberen, filmfesztivál-igazgatón, megunt-megcsalt férjeken és feleségeken, prostituálton keresztül az építőipari munkásig a társadalom majdnem minden rétegéből találunk itt szereplőket, akik a részegség hatása alatt vallanak magukról, legbensőbb titkaikról, Istenhez való viszonyukról.
Mit kockáztat, azaz mit nyer vagy veszít az, aki őszintén nyilvánul meg ebben a világban? Mik azok a gyarlóságok, hazugságok, amelyeket nap mint nap elkövetünk másokkal és önmagunkkal szemben? Miért van szükség rájuk? Lehet-e úgy létezni, hogy csak az igazságot mondjuk ki, és mi ennek az ára? Mit jelent számunkra a hűség? Létezik-e igaz szerelem? Hogyan lopja be magát lelkünkbe alattomos módon a megalkuvás, a félelem? Viripajev zseniális találmánya, hogy ezeket a súlyos kérdéseket kizökkent időben, mágikus térben, mámoros állapotban lévő, részeg szereplők által boncolgatja, boncoltatja. Hiszen a részeg embernek nincs vesztenivalója, őt nem érdekli semmi, „megmondja az őszintét”. Olyan mélyről feltörő, féltett, eltitkolt gondolatok, kérdések fogalmazódnak meg és törnek felszínre e szereplők vergődése által, melyek kíméletlenül szembesítenek azzal, hogy keservesen elveszítettük a kontaktust mindazzal, ami transzcendentális, tiszta, egyszerű, igaz, talán mindazzal, ami a megváltáshoz kellene...
De vajon hogyan lehet eljátszani, megmutatni, megélni ezt a fajta részegséget, ezt a mágikus mámort, amely ezeket a szánni-szeretnivaló, esendő szereplőket ebbe a szakrális, gyónási állapotba juttatja? A próbafolyamatnak ez lesz talán a legnagyobb kihívása. Egy olyan színházi nyelv irányába próbálunk elindulni, amely lehetővé teszi, hogy a szereplők a reális életbeli problémáikon keresztül a lényegről tudjanak beszélni – úgy, ahogy talán csak a sámánok, a bohócok vagy a szent részegek képesek.”

Gyerekelőadások a 2019/2020. évadban
A gyerekeknek szóló program elsősorban azon alkotók előadásaiból került összeállításra, akik a korábbi években már nagy sikerrel szerepeltek a Jászai Mari Színházban. Új meghívottként a veszprémi Kabóca Bábszínház produkcióját tekinthetik meg a nézők, a Bogyó és Babóca teremt és ünnepel című előadást a színház az Attitűd Alapítvánnyal, Blaskó Borbála rendezésében közösen mutatja be. A színház legfiatalabb nézőinek összesen 10 előadással, a legváltozatosabb bérletekkel, a népmese, a zenés mesejáték, a színmű, az „egyszemélyes játék” és a bábelőadás műfajában kínál izgalmas élményeket az új évadban.