Hírek
2018. Január 24. 13:42, szerda |
Sport
Forrás: mti
Ezek a csapatok lesznek a magyar válogatott ellenfelei a Nemzetek Ligájában
A magyar labdarúgó-válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik a C osztályban az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában - dőlt el a sorozat lausanne-i sorsolásán szerdán.
Az együttesek szeptemberben, októberben és novemberben oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő-döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért - ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Mindegyik osztályban azok a válogatottak szerepelhetnek majd a négycsapatos rájátszásban, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradt a részvételt garantáló első és második helyekről.
A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. A Nemzetek Ligája első helyéről 2019 júniusában dönt az A osztály négy csoportgyőztese.
A Nemzetek Ligája 2018-as játéknapjai:
szeptember 6-8.
szeptember 9-11.
október 11-13.
október 14-16.
november 15-17.
november 18-20.
Az elsődleges kezdési időpont - közép-európai idő szerint - 20.45 óra lesz, hétvégén viszont a mérkőzések többsége 18 órakor kezdődik majd, de ezeken a napokon is lesznek meccsek 20.45-től is, illetve 15 órától.
A Nemzetek Ligája csoportjai:
----------------------------
Az A-osztály:
1. csoport: Németország, Franciaország, Hollandia
2. csoport: Belgium, Svájc, Izland
3. csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország
4. csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország
A B-osztály:
1. csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország
2. csoport: Oroszország, Svédország, Törökország
3. csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország
4. csoport: Wales, Írország, Dánia
A C-osztály:
1. csoport: Skócia, Albánia, Izrael
2. csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Finnország, Észtország
3. csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus
4. csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia
A D-osztály:
1. csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra
2. csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino
3. csoport: Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, Koszovó
4. csoport: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
