Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2012. Július 23. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Fagykárra aszály: húsz éve nem volt ilyen gyenge termés

Fagykárra aszály: húsz éve nem volt ilyen gyenge termés

Az idei évet vélhetően nem emlegetik majd a legtermékenyebbek közt a hazai méhészek, de még átlagosnak sem mondható szerintük a méztermés.

Sőt, Nagy Csaba Zoltán somogyi szaktanácsadó szerint, az elmúlt húsz év legrosszabb termését realizálták akácmézből országosan – írja a Somogyi Hírlap.

Az akácosokat tavasszal kétszer is fagy tizedelte. Aztán nagyon rövid volt az az időszak, amikor a méhek gyűjthettek. Így aztán annyi már bizonyos, hogy akácmézből az idén nem jut exportra, a belföldi fogyasztásra valót viszont megtermeltük. Hársból gyenge közepesre sikeredett az év. A mostani nagy aszály a napraforgót érinthette volna igazán, ám tudni kell a napraforgóról, hogy azokon a területeken, ahol kedveli a talajt, ott jól mézel, ahol pedig nem, ott semmiképpen sem. Somogyban egyébként e tekintetben kevés a jó talaj.

Most következik a szolidágó, ami legnagyobb mennyiségben a Balaton környékén, a Balatontól levált berkekben virágzik. A szakember azt mondja, természetesen a méhészeket is sújtja az idei aszályos időjárás, ám a kár egyelőre még nem mérhető. A méhcsaládok betegségeit tekintve nem kirívó az idei év – tette hozzá Nagy Csaba Zoltán. Ám vélhetően problémát jelent majd, hogy az ilyen virágporszegény évek a telelésre vannak negatív hatással. Egyes betegségek iránt ugyanis ilyenkor fogékonyabbak a családok.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:11, hétfő | Belföld

Menczer Tamás: sok fiatal csatlakozására számítok!

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

2024. Július 29. 08:09, hétfő | Belföld

Indul a Digitális Állampolgárság Program

Indul a Digitális Állampolgárság Program, ősztől egyre több ügyet lehet mobiltelefonról intézni, s már lehet előregisztrálni a kormányablakokban

2024. Július 29. 08:08, hétfő | Belföld

Zömében derült, napos idő várható a héten

A héten derült, napos idő várható, csütörtöktől zivatarok is érkezhetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2024. Július 28. 11:02, vasárnap | Belföld

Gyopáros Alpár: több mint 1,8 milliárdos támogatást kaptak az önkéntes tűzoltó-egyesületek a Magyar falu programban

A kormány több mint 1,8 milliárd forint értékben támogatott önkéntes tűzoltó-egyesületeket az elmúlt több mint négy évben a Magyar falu programban működő Falusi Civil Alapon keresztül