Hírek
2017. Február 22. 08:45, szerda | Helyi
Felhívás baleset kapcsán
A Komárom Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 11000/1/2017. bűnügyi számon eljárást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt.
2017. január 3-án a 8127-es úton, Kocs község felől Dad község irányába haladt egy fehér színű Ford Transit tehergépkocsi, ami haladása során áttért a bal oldali forgalmi sávba és azt elhagyva az oldalára borult. A gépjárműben tartózkodók közül egy személy a helyszínen éltet vesztette.
A rendelkezésre álló adatok szerint a baleset idején Dad község irányából Környe felé haladt egy sötét színű feltehetően Toyota Hilux pickup gépjármű, amelynek vezetője láthatta a balesetet szenvedett gépjármű mozgását, haladását.
A Komárom Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja mindazok jelentkezését, akik információval rendelkeznek a balesetről, vagy a balesetet szenvedett gépjármű haladását látták, az hívja a 06/34-517-777-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a komarommrfk@komarom.police.hu e-mail címre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
