Hírek
2019. November 29. 09:53, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Félmilliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás algyői cégvezetők ellen
Csaknem ötszázmillió forintos költségvetési csalás miatt indult eljárás két algyői cég vezetője ellen, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat– tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte: a megalapozott gyanú szerint az algyői ipartelepen székhellyel rendelkező két gazdasági társaság 2016 tavasza és a 2017 vége között áfabevallásaiban az által nyújtott szolgáltatásokról kiállított számláknak csak egy részét tüntette föl, és nem nyújtott be adóbevallást ezekről a gazdasági eseményekről. Az egyik cégnél mintegy 232 millió, a másiknál 245 millió forint adóhiányt állapítottak meg.
A nyomozás ideje alatt a gyanúsítottak bizonyítékokat semmisítettek meg, adattartalmakat töröltek, és más módon is megpróbálták az eljárást meghiúsítani. A bűncselekményekben feltehetően közreműködő társuk pedig ismeretlen helyre távozott. Az egyik cégvezető a rá szintén költségvetési csalás miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt áll – ismertette a szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld
3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
