Különböző adatokkal alátámasztja, hogy az adósok 1%-a veszíti el otthonát. A kampány célja: bebizonyítani, hogy a végrehajtónál van még megoldási lehetőség és részletfizetés kérésével a probléma megoldható. Gyakorlati tapasztalatok alapján elmondható, hogy az ügyfelek csaknem minden esetben kérik a végrehajtótól a végrehajtási eljárás felfüggesztését, illetve kérik a részletfizetési lehetőség megadását.

A Végrehajtási törvény értelmében, ha a végrehajtó betartja a fokozatosság elvét, ekkor a kis értékű végrehajtások esetében a végrehajtás valóban megállítható. Sajnos a végrehajtók nem tartják be a fokozatosság elvét. És az ingatlanokat gyakorlatilag szinte azonnal megterhelik a végrehajtással, amely a nagyobb értékű jelzáloghitel felmondásához is vezet. A végrehajtók a „fűnyíró-elvet” alkalmazzák, hogy minél előbb kikényszerítsék a kisebb értékű tartozások kifizetését. A végrehajtó elsősorban a végrehajtást kérő akarata alapján jár el. A végrehajtást kérő azonban sok esetben nem hajlandó semmilyen részletfizetési lehetőséget biztosítani. Ha a végrehajtás alá vont ügyfél nem képes összekaparni valamilyen módon a hátralékos összeget (általában egy összegben) akkor a végrehajtó dobra veri az adós ingatlanát. A nagyobb értékű személyi kölcsönöknél, illetve a jelzáloghiteleknél a Kamara javaslata teljesen értelmezhetetlen. Ilyenkor a részletfizetésnek gyakorlatilag már semmilyen értelme nincs.

Nyilván tisztázni kell, hogy meddig érdemes egy adósságot fizetni. Ha az ügyfél nem tud szerződésszerűen teljesíteni a követeléskezelő részére, akkor a részletfizetés általában még a késedelmi kamatokra sem elegendő, hiszen a hátralékra a bank kemény késedelmi kamatot számol fel. Ha a részletfizetés nem akkora összegű, hogy az a tőkét is csökkentse, akkor a hitel egy soha le nem járó hitellé válik. Az esetek zömében a befizetésekkel a tartozás nem hogy csökkenne, de még tovább növekszik. A bankok az ügyfelek félelmét használják ki az árveréssel történő fenyegetéssel, holott nagyon jól tudják, hogy a befizetések, a részletfizetés már semmilyen megoldást nem jelent. Egy dologra alkalmas; hogy a bank „veszteségeit” csökkentse a befizetés. Ha a befizetés kellő nagyságú, akkor a bank ki is vár, hiszen az ügyfél befizetése talált pénz a számára. Az árverést a részletfizetés nem akadályozza meg, némi csúszással az mindenképpen be fog következni. Az ügyfél jobban járt volna, ha az erre szánt összeget inkább félreteszi magának azokra az időkre, amikor már az ingatlanát elveszítette.

A legújabb statisztikai adatok alapján 125 ezer család van abban a helyzetben, hogy az ingatlanának elvesztése biztosra vehető. Ezen sem a végrehajtó, sem az árfolyamgát, sem a kilakoltatási kvóta nem segít. A kisebb összegű tartozásoknál nyilván van értelme haladék kérésének, de csak akkor, ha az ügyfél helyzetében várhatóan pozitív változás áll be. A befizetést semmiképpen sem érdemes újabb hitel felvételével megoldani, hiszen az tovább bonyolítja és mélyíti az ügyfél nehéz helyzetét.

Teljesen hatástalan az Eszközkezelő új feltételrendszere. Csekély azoknak a száma, akik az új lehetőségekkel élni tudnak. A bank továbbra is csak a számára értékesíthetetlen ingatlanokat fogja kiengedni kötelméből. Az összeghatárok megemelése csak jelképes gesztus volt a törvényalkotó részéről.
Az adósok nagy tömegei csúsztak bele abba a helyzetbe, hogy a hitelek fedezetei már messze nem elegendőek a tartozás kifizetésére és az árverés után még tetemes tartozás marad fenn azok részére is, akik részletfizetési lehetőséget kaptak. Az ügyfélnek tudnia kell, hogy mikor bukott be a hitele, olyan mértékig, ahonnan már nincs visszaút.

A bankok által adott ún. adósmentő csomagok, adósságrendező hitelek csak a biztos bebukás idejét tudják elhalasztani. Az esetek zömében nem az ügyfél érdekeit szolgálják. A könnyítési időszakok után a bebukások nagyrészt biztosra vehetőek. A Kamara is elismeri, hogy a végrehajtások száma évről-évre növekszik. Ezt a döntéshozóknak is érzékelniük kellene. Az önkormányzatoknak átadott 1200 állami ingatlan a teljes nyomorba csúszott emberek részére talán fedelet biztosít, de a végrehajtások után fennmaradt tartozások szinte kizárják, hogy ezzel az emberek újra talpra tudjanak állni.

A hitelválság nem az adósok hibájából következett be. A tartozások 70-80%-kal történő megemelkedése számukra kivédhetetlen tényező volt. A bankok semmilyen engedményt nem adnak, a végrehajtó pedig nem adhat engedményt, erre nincs jogosultsága. A hitelesek helyzete semmit nem javult, csak a lejtőn csúsznak lefelé. A banki adó egy részét mindenképpen a válság károsultjainak megsegítésére kellene fordítani, de erre a mostani állás alapján semmilyen remény nincs. Talán ha a túlzott deficit eljárás pozitívan zárul az ország számára, akkor még lehet némi engedmény a kormányzat részéről. A kilakoltatási kvóta nemsokára lejár, az ország ekkor fogja megtapasztalni, mi az az igazi szociális katasztrófa.

Időszerű lenne, ha a Végrehajtói Kamara kiegészítené némi információval kampányát, hogy az emberek valóban lássák azt, hogy mire számíthatnak egy végrehajtási eljárás eredményeként.