Hírek
2017. Január 31. 09:32, kedd | Helyi
Felsőgalla szerezte meg a kupát
Tavaly szervezték meg első alkalommal Vértessomlón az illendően nem öregfiúk, hanem U40+ Kupa névre keresztelt teremlabdarúgó tornát, melynek gondolata még 2015-ben, a somlói szüreti felvonuláson született meg. Pontosabban 2015 őszén a két fociszerelmes, dr. Kancz Csaba kormánymegbízott és a házigazdák polgármestere arról egyeztetett, hogy a hivatalos találkozások közé érdemes lenne beiktatni egy jóízű focit is. Az egymeccses felvetést végül Richter Tamás képviselő javaslatára továbbfejlesztették, s tavaly négy csapat küzdött a kupáért, idén pedig már öt: a Kormányhivatal, az MLSZ megyei igazgatósága, a Felsőgalla, a Sissy és a Vértessomló.
Dr. Kancz Csaba épp a napokban lesérült, ezért nem vett részt a szombati programon, a vendéglátók településvezetője pedig betegsége miatt csak a partvonalról buzdíthatta a vértessomlóiakat. A csapatok játékosainak sorában – többek között – pályára lépett dr. Fodor János, a Tatabányai Járási Hivatal vezetője, Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója, Erős Gábor és Németh Tamás, a társadalmi elnökség tagjai, Lahos Sándor volt NBI-es labdarúgó, Csákány József, a TAC labdarúgó szakosztályának vezetője és Havasi Árpád, a Mocsai Sport Egyesület elnöke.
Az MLSZ már az első meccsen alaposan bekezdett és 5-2-es győzelmet aratott a Vértessomló felett, majd a Felsőgalla 6-3-ra náspángolta el a Kormányhivatalt, s a folytatásban sem veszített a lendületből: a Sissy-t 4-3, az MLSZ-t 3-2, a vendéglátókat 2-1 arányban múlta felül, így kétség sem fért a kupagyőzelméhez. Tavaly hasonlóképpen hengerelt a Kormányhivatal, idén azonban csak nem akart kijönni a lépés. A somlóiakkal 6-6-os, a Sissy-vel 3-3-as döntetlent játszottak, az MLSZ elleni meccs pedig a hivatalnokok 4-2-es vereségével zárult. A Sissy 3-2-es győzelmet aratott az MLSZ felett, a házigazdákkal viszont nem jutott dűlőre, a mérkőzés lefújásakor 4-4 volt az állás.
A második U40+ Kupát tehát a Felsőgalla szerezte meg, hat ponttal végzett a második helyen az MLSZ megyei igazgatósága, öttel a harmadikon a Sissy, s a 2-2 ponttal záró Vértessomló és Kormányhivatal között a gólarány döntött egyetlen találattal a hazaiak javára, így a tavalyi kupagyőztesnek meg kellett elégednie az ötödik helyezéssel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
