Hírek
2012. Február 03. 15:20, péntek |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Fizik-Ászok
Második alkalommal hirdette meg Fizik-Ász versenyét a tatabányai Kandó Kálmán Szakképző Iskola, Általános Iskola és Középfokú Kollégium.
A többfordulós vetélkedőre a megye számos iskolájából több mint harminc csapat jelentkezett. Jöttek Oroszlányból, Tatáról, Vértesszőlősről és Tatabányáról a természettudományos tárgyakat kedvelő diákok.
A tanintézmény Széchenyi úti telephelyén már csak a legjobb hét csapat versengett az elsőségért. Az elméleti kérdések, feladatok és Eötvös Loránd életével, munkásságával kapcsolatos villámkérdések megoldása után következett a várva várt kísérletek bemutatása. Ez már sokkal érdekesebb, izgalmasabb volt a diákok számára. Különféle hőtani, mágneses és elektromossággal összefüggő jelenségeket „idéztek” elő a gyerekek, amely folyamatokat meggyőző módon értelmezni, magyarázni is kellett a zsűri előtt. A legjobban a Bárdos Gimnázium „Ők” nevű csapata szerepelt, akik a budapesti kirándulást nyerték. A csapat tagja: Csesztregi Levente, Prigya Jutas, Vankó Dániel. Felkészítő tanáruk Kőrösi-Fehér Róbertné. A Budapesti kirándulás alkalmával ellátogatnak az elektrotechnikai műzeumba, a planetáriumba és fürdőzés is lesz. A második helyen a „Kecsék” (Tata, Kőkúti Iskola) végzett, a harmadik pedig holtversenyben az oroszlányi gimnázium”Gyémánt” csapata és a Kőkúti iskola „Negyvenkilenc” nevű gárdája lett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.