Hírek
2014. Június 07. 00:00, szombat | Helyi
Folytatódik a felújítás
Folytatódnak a tatabányai Szent György úti Kertvárosi Orvosi Rendelőintézet felújítási munkálatai
Tudtuk meg Schmidt Csaba polgármestertől a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón, ahol jelen volt Pataki Zoltánné, a körzet önkormányzati képviselője is. A közel hatmillió forintos beruházás során polisztor táblás rendszerrel, tíz centiméter vastagságban, mintegy 340 négyzetméteren készítik el a felnőtt orvosi rendelő homlokzatának hőszigetelését – ismertette a polgármester. A homlokzati hőszigetelés része a jelenleg faburkolattal ellátott ablak feletti felületek szigetelése is, itt a faburkolat elbontása után nyolc centiméterrel lesz vastagabb a szigetelés – tájékoztatott a városvezető.
Pataki Zoltánné önkormányzatai képviselő elmondta, hogy a körzetben működik felnőtt- és gyermekrendelő is, illetve itt található az egész kertvárost ellátó védőnői szolgálat, éppen ezért a lakosság türelmét kéri a munkálatok idejére, amit várhatóan június végén fejeznek be a Bán Kft. munkatársai.
Mint ismeretes, a tavalyi munkálatok során az épületben megújult az orvosi pihenőszoba és a vizesblokk, a homlokzati nyílászárókat lecserélték, korszerűbb bejárati ajtót szereltek fel, kicserélték a teljes padló-és csempeburkolatot, valamint kifestették a folyosókat és a vizesblokkokat is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
