Hírek
2014. Május 05. 09:35, hétfő | Helyi sport
Fontos győzelem Szentendrén
26-24-es győzelmet aratott a Tatai AC férfi kézilabda csapata idegenben a Szentendre ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 24.fordulójában, vasárnap
A TAC az utolsó két forduló előtt a harmadik helyen áll, a negyedik helyezett Dabas előtt három pont az előnye. A nők tavasszal nyolcadik mérkőzésükön nyolcadszor nyertek, ezúttal a Salgótarjánt múlták felül hazai pályán és a negyedik pozícióból várják a bajnokság hajráját.
Ősszel Tatán 25-23-ra nyert a TAC, és a dobogós remények életben tartásához most is győznie kellett az egykori NBI-es játékosokkal megerősített Szentendre ellen.
A nagy tétnek megfelelően feszült hangulatban kezdődött a találkozó, az első tíz perc után mindössze 3-3 volt az állás. Egyik csapat sem tudott elhúzni a másiktól, a 20.percben 7-7-et mutatott az eredményjelző. A kapuban Czérna Tibor remekelt, igaz, elöl is jól zárt a hazai retesz, így a félidőt 12-11-es előnnyel zárta a Szentendre.
Fordulás után a Tatai AC változtatott a védekezésén, Lehőcz Zoltán és Kányai Róbert egyszerre volt a pályán, így a sikeresen hárított hazai próbálkozások után a szélről induló Hollós Máténak több lehetősége nyílt a megindulásra. A taktika bevált, az 50-ik percre 25-18-ra ellépett a TAC. A hajrában becsúszott néhány hiba, és a lelkes hazaiak a végére felzárkóztak. A vége 26-24 lett a Tatai AC-nak, így a vendégek továbbra is a harmadik helyről várják a bajnokság záró fordulóit.
férfi NBI/B, Nyugati csoport, 24.forduló:
Szentendre – Tatai AC 24-26 (12-11)
legjobb tatai góldobók: Hollós Máté 7, Lehőcz Zoltán 5
„Gratulálok a csapatnak, fontos győzelmet arattunk. Azért dolgoztunk egész évben,
hogy a bajnokság hajrájában is esélyünk legyen a dobogóra. A mai győzelemmel nagy lépést tettünk a bronzérem felé, az utolsó két meccsen is mindent megteszünk, hogy a végén is meglegyen a dobogó” – értékelt a találkozót követően Fülöp Péter vezetőedző.
„Örülök, hogy a második félidőben feljavult a védekezésünk, Kányai Robival jól megértettük egymást. Az egész csapat jól állt át a gyorsabb szerkezetre, a kivédekezett támadások után sokkal több lehetőségünk adódott a lerohanásokra. Elöl is igyekeztünk, köszönöm Kanyó Bencének a jó labdákat” – tette hozzá Lehőcz Zoltán, a csapat beállósa.
„A nagy tét eleinte rányomta bélyegét a játékunkra, főleg védekezésben akadtak hibák. De tudtunk váltani, és a fordulás után nagy előnyt szereztünk. A végét egy kicsit elidegeskedtük, de a győzelem nem forgott veszélyben” – mondta Czérna Tibor csapatkapitány.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 16:00, kedd | Belföld
Duna House: Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt
2026. Május 19. 14:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat
2026. Május 19. 13:00, kedd | Belföld
Hosszabb nyitva tartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira
2026. Május 19. 12:00, kedd | Külföld
Havasi Bertalan feljelentést tett Magyar Péter ellen hivatali visszaélés miatt
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt.
