Hírek
2011. Augusztus 01. 11:33, hétfő | Helyi
Gázolt, majd elhajtott
Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba pénteken délután egy 69 éves neszmélyi asszonyt. Egy tehergépkocsi ütötte el Neszmélyen. A gázoló segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.
Az asszony a falu főutcáján kerekezett. A gépjármű vezetője meg akarta előzni, de előzés közben nem tartott kellő oldaltávolságot és elsodorta a kerékpárost. Az ütközés következtében az asszony az útpadkára esett és beütötte a fejét. A tehergépkocsi vezetője megállt, utasával megnézték a sérültet, majd visszaszálltak a gépjárműbe és elhajtottak a helyszínről.
A balesetnek szerencsére akadt szemtanúja, aki felírta a tehergépkocsi rendszámát, így a rendőrök azonosítani tudták az elkövetőt. Süttő-Bikalpusztán megtalálták a Ford Transit tehergépkocsit, melyen láthatók voltak az ütközés okozta sérülések. A gépjármű tulajdonosát is megtalálták a rendőrök, akiről kiderült, erősen ittas állapotban vezette a tehergépkocsit. A járműnek utasa is volt, aki szintén ittas volt a baleset pillanatában.
A tehergépkocsi vezetője ellen ittas állapotban elkövetett súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Utasa ellen is feljelentést tett a Rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
